2025.05. 29.

A Nap Tippje: Cremonese – Spezia (Első felvonás a Serie B playoff döntőjében !)

A Nap Tippje: Cremonese – Spezia (Első felvonás a Serie B playoff döntőjében !)

Cremonában rendezik meg a Serie B feljutási rájátszás döntőjének első felvonását, ahol két, tavaly még élvonalbeli csapat, a Cremonese és a Spezia csap össze. Mindkét gárda nagy utat járt be a visszajutás reményében, és most csupán két mérkőzés választja el őket attól, hogy újra a Serie A mezőnyében szerepelhessenek. A tét hatalmas, a különbségek minimálisak, nüanszok döntik el a feljutás kérdését.

  • A Cremonese az elődöntőben megharcolt a továbbjutásért. Előbb idegenben 2–1-es vereséget szenvedett Juve Stabia ellen, ám hazai pályán lehengerlő, 3–0-s győzelmet aratott, így végül továbbjutottak. A gárda tavaly is közel volt a feljutáshoz, ám akkor a Venezia jobbnak bizonyult, de ezúttal nem akarnak hibázni. A csapat egyik kulcsjátékosa Dennis Johnsen, aki mindkét elődöntőn betalált, de említést érdemel a kreatív, ám vitatott megítélésű Franco Vazquez is, aki egy tízmeccses eltiltás után tért vissza. Rajta kívül Manuel De Luca és Jari Vandeputte is bevethető a támadósorban, utóbbi 13 gólpasszával a szezon egyik legjobb előkészítője volt. Csak a hetedik legjobb hazai mérleggel zárták az alapszakaszt, ezért nem feltétlenül számít olyan erősen a hazai pálya előnye. A védelemben kisebb gondok akadnak, Bianchetti és Antov nincs teljesen bevethető állapotban.
  • A Spezia magabiztosan, 4–1-es összesítéssel lépett át a Catanzarón az elődöntőben, így lendületben érkezik a finálé első felvonására. A csapat a 2022/23-as szezonban együtt esett ki a Cremonese-vel, ám míg tavaly csak a 15. helyen zárt, idén újra a legjobbak közé tartozott. Mindössze hat vereségük volt az egész idény során, ez holtversenyben a legkevesebb, idegenben pedig csak háromszor kaptak ki, és tizenegyszer is döntetlent játszottak. A Spezia legnagyobb fegyvere a szervezettség, valamint az a tudat, hogy döntetlen esetén, a magasabb bajnoki helyezés miatt, automatikusan ők jutnak fel. A támadósorban a legnagyobb név Francesco Pio Esposito, aki fiatal kora ellenére már Serie B-gólkirály lett, és gyönyörű szabadrúgásgólt szerzett az elődöntőben is. Mellette Giuseppe Di Serio is kezdhet elöl. A védelemben ugyanakkor lesz hiányzó, Nicolo Bertola sérülés miatt nem játszhat, ahogyan a Cremo kölcsönjátékosa, Fallou Sarr sem.
  • A Cremonese számára ez a meccs nagyon fontos! Mindenképp előnyt-, lehetőség szerint minél nagyobbat, kellene kialakítani, mert ha nem sikerül, akkor a visszavágón a Spezia felülkerekedhet! A Spezia kiválóan védekezik és idegenben is ritkán szenved vereséget. Az Aquilotti nagyon tudatos csapat benyomását kelti, amely jól gazdálkodik az előnyeivel, és képes ellenállni a nyomásnak. A hazaiak részéről nagyobb kreativitás várható, de a vendégek stabilitása és hatékony kontrái kiegyenlítik az esélyeket. Mivel egyik fél sem szeretne már az első meccsen kockáztatni, könnyen elképzelhető egy óvatos, taktikai csata kevés góllal. Ez a párharc minden bizonnyal csak vasárnap, La Speziában dől el.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Cremonese – Spezia
kevesebb mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.69 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából