2020.06. 07.

Megtört a linziek lendülete?

Megtört a linziek lendülete?

A szövetség büntetése érzékenyen érintette a LASK alakulatát, amely a szünet után hazai vereséggel kezdett. Ma a Wolfsberg vendégei lesznek a fekete-fehérek.

Labdarúgás, Osztrák bajnokság, felsőház 2020.06.07. 17:00, Wolfsberg - LASK

  • A házigazda az előkelő 2. helyről várja a folytatást, 22 pontos, otthon 5-3-3-as mérlegéhez 27-15-ös gólkülönbség társul. A szünetről jól tértek vissza a fiúk, nyerni tudtka Grazban (Sturm 1-2). A linzieket ért büntetés BL-selejtezős hlyre repítette a társulatot, amelynél igencsak jót tett a december végi edzőváltás: azóta csak egyszer kaptak ki. Ma egy kapus és egy középpályás nem lesz bevethető, de összességében erős kerettel vágnak neki a küzdelemnek.
  • Valérien Ismaël együttesét a karantén-szabály megsértése miatt 12 pontos levonással sújtotta a szövetség, a play offba így 6 egységgel kevesebbet vitt magával a társulat. Most így csak a 3. 21 ponttal, tehát hatpontos a lemaradása a listavezető Salzburg mögött. A fekete-fehérek sokáig meneteltek az EL-ben is, és érdekesség, hogy mind a 11 idegenbeli mérkőzésükön sikert arattak. Legutóbb nagy meglepetésre viszont a Hartberg nyert náluk. Egy bekk és egy szélső sérült.
  • Az az érzésünk, hogy izgalmas lesz az osztrák rangadó. Leginkább a találatokban érzünk potenciált, jó eséllyel mindkét háló megzörren majd!
tipp
Wolfsberg - LASK
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.55 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Wolfsberg - LASK

2020. 06. 07. 17:00 | Osztrák bajnokság, felsőház Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Totti6063 2020-06-07 18:48:11
Közben már 2 mondjuk nem is tudom mire gondoltam😂
Totti6063 2020-06-07 18:46:51
Labancokat
Totti6063 2020-06-07 18:46:34
De utálom a lábán okát 😂1 gól vitte
Niké 2020-06-07 15:54:22
Szia!
Ennek jönnie kell!
Hajrá!
Totti6063 2020-06-07 09:33:01
Üdv. Mára ezt gondoltam 5000 rel, plusz lehet beteszem mellé Rapidot házára szintén 4,5 alá

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.06.07. 13:30
Erzgebirge Aue - Karlsruhe
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
2.70 1 - 0
2020.06.07. 17:00
Wolfsberg - LASK
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
3.20 3 - 3
Eredő odds 8.64
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 8640

további tippjeink a Foci világából