Nincs könnyű helyzetben a Stripfing: hat pont a lemaradása a bennmaradó helyektől. Ma a szeszélyes Liefering érkezik hozzá.
- Bár február második felétől megemberelte magát a Stripfing/Weiden, még mindig nem tudta ledolgozni hátrányát a riválisokkal szemben. A gárda 26 csatában 25 pontot szerzett, ezzel a 14., kieső helyről várja a folytatást. A társulat, mint említettük, februártól futott egy jobb szériát, tíz bajnokijából csak kettőt veszítette el, négyszr is győzni tudott. Legutóbb megszakadt a sorozat, a FAC vitte el tőle a pontokat (1-2). Hazai környezetben 4-3-6-os mérleget produkált - ma muszáj pontot, pontokat szereznie.
- A Fiefering 39 pontjával a 9. pozícióból várja a hajrát, tulajdonképpen semmiféle tét nem nyomja a brigád dolgát. Egy érdekesség, amely kellően mutatja a csapat szeszélyességét: november óta nem remizett az alakulat! Az utóbbi időben sorozatban nyert négy csatát, majd kétszer kikapott utána. Idegenben pozitívm 6-1-5-ös sort hozott össze, ehhez 13-18-as, takarékos gólkülönbség társul.
- A hazaiak nekirontanak ellenfelüknek, ez pedig (ön)veszélyes lehet. Októberbne 2-1-re nyert otthon a Liefering - ma is a gólváltást favorizáljuk!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!