Az Allsvenskan 11. fordulójában két sérülésektől megtizedelt alakulat csap össze a Gamla Ullevi Stadionban, de mindkét gárda számára nagyon fontos lenne a pontszerzés!
- A Göteborg szezonja rosszul indult, idegenben 2–0-s vereséget szenvedett az IF Elfsborg ellen, és egészen a nyolcadik bajnoki mérkőzésig kellett várnia az első sikerre, amikor 3–2-re legyőzte az Örgryte együttesét. Érdekesség, hogy eddigi két győzelmét is idegenben aratta, hazai pályán még nem tudott nyerni a Gamla Ulleviben, így ez a találkozó komoly lehetőséget kínál a fordításra. A kontraszt az előző idényhez képest éles, hiszen akkor a negyedik helyen zárt, és mindössze egy ponttal maradt le a nemzetközi szereplésről, míg most a 14. helyen áll 10 ponttal, két győzelemmel, négy döntetlennel és négy vereséggel. A 13 rúgott és 22 kapott gól jól mutatja a védekezés gyengeségét. A gárda legutóbb barátságos mérkőzéseken lépett pályára, 1–1-et játszott a Valerenga ellen, majd 2–1-re kikapott a HamKamtól. A keret nem teljes, Jonas Bager és Kolbeinn Thordarson eltiltás miatt hiányzik, Arbnor Mucolli keresztszalag-sérülés miatt nem bevethető.
- Az AIK a tabella 10. helyén áll 12 ponttal, három győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel, 12 rúgott és 16 kapott góllal. A szezon elején biztató eredmények jöttek, 2–1-re legyőzték a Halmstadot, majd 2–2-es döntetlent játszottak az IF Brommapojkarna ellen, és 1–0-ra nyert a Kalmar ellen, ám ezt két vereség követte a Degerfors és a Malmö ellen, ami megtörte a lendületet. Legutóbbi bajnokiján 3–0-s hazai vereséget szenvedett a Siriustól, és az utolsó öt Allsvenskan-meccséből mindössze egyet nyert meg. A 12-szeres svéd bajnok 2018 óta nem nyert címet, a legutóbbi idényt a hetedik helyen zárta. A vendégeknél is több a hiányzó, Mads Thychosen és Dino Besirovic eltiltás miatt nem játszhat, Stanley Wilson sérült, Ibrahim Cissé bokasérüléssel bajlódik, míg Charlie Pavey és Andreas Redkin szintén hiányzik.
- A két csapat jelenlegi helyzete kiegyenlített, a Göteborg még nyeretlen otthon, az AIK pedig az utóbbi öt bajnokijából négyen nem tudott nyerni. A kimenetelt hanyagolni kell, viszont a gólokra érdemes rámenni, mindkét oldalon várható találat és lesz legalább három gól a meccsen!

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget!
FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!