2025.07. 21.

A Nap Tippje: IFK Norrkoping – Varnamo

A Nap Tippje: IFK Norrkoping – Varnamo

Két alsóházi csapat csap össze az Allsvenskan 16. fordulójában, ahol az IFK Norrkoping a Varnamot fogadja. A hazaiak gyenge formában várják a találkozót, míg a vendégek az idény első győzelmét követően próbálnak lendületet venni. Mindkét csapat számára kiemelten fontosak a potnok, fontos a mérkőzés, hiszen a bennmaradásért folytatott harcban minden pont életbevágó.

  • A Norrkoping jelenleg a 12. helyen áll 15 ponttal, amelyet négy győzelemmel, három döntetlennel és nyolc vereséggel gyűjtött össze. Legutóbb 3-1-es vereséget szenvedtek a Malmötől, és az utóbbi öt bajnoki mérkőzésükből mindössze két pontot szereztek. Hazai pályán sem meggyőzőek, hiszen nyolc meccsből csak hét pontot gyűjtöttek. Martin Falk együttese három kulcsjátékosát is nélkülözni kénytelen sérülés miatt: Kevin Hoog Jansson, David Mitov Nilsson és Stephen Bolma sem bevethető. A gólokat leginkább Christoffer Nyman szállítja, aki 16 fellépésén 12-szer talált be, míg Isak Andri Sigurgeirsson három gólnál jár, és mindketten ismét kezdők lesznek.
  • A Varnamo sereghajtóként, mindössze hét ponttal érkezik a találkozóra, amelyet egy győzelemmel, négy döntetlennel és tíz vereséggel ért el. Arne Sandsto csapata viszont önbizalommal készülhet, mivel a Djurgarden ellen megszerezte első sikerét a szezonban, 1-0-ra győzve. Idegenben azonban borzalmas a mérlegük, hiszen hét meccsből csupán egy pontot szereztek. A támadósorban Johnbosco Samuel Kalu kezdő lehet, miután csereként játszott az előző meccsen. A középpályán Simon Thern fontos szerepet kap, aki két gólt szerzett eddig, míg a szélen Carl Johansson is biztos kezdőnek számít. A csapatnak még van esélye elmozdulni az utolsó helyről, hiszen mindössze hat pont választja el őket a 13. helyen álló Siriustól.
  • A találkozó szorosnak ígérkezik, hiszen mindkét együttes formája ingadozó, de a Norrkoping hazai pályán, a gyenge idegenbeli teljesítménnyel érkező Varnamo ellen esélyesebb. A hazaiaknál Nyman remek formája kulcsfontosságú lehet, és bár a vendégek önbizalma nőtt az előző fordulós sikerrel, idegenben továbbra is gyengén szerepelnek. A hazai pálya előnye döntő lehet, nem kap ki a Norrköpping és lesz minimum két gól a meccsen!

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
IFK Norrköping – Varnamo
X2 és több, mint 1,5 gól a mérkőzésen | 1.66 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2025-07-21 18:56:52
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.07.21. 19:00
Norrköping - Värnamo
1X2
Värnamo
3.10 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3100
eden12 2025-07-21 17:47:50
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.07.21. 19:00
Norrköping - Värnamo
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.75 3 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1750

további tippjeink a Foci világából