2026.07. 20.

A Nap Tippje: Kalmar – Malmö

A Nap Tippje: Kalmar – Malmö

A svéd bajnokságban a Kalmar hazai pályán fogadja a sorozatban három győzelemmel érkező Malmö együttesét, egy olyan találkozón, amelyen a hazai pálya ereje és a vendégek támadójátéka is fontos tényező lehet.

  • A Kalmar eddig négy győzelmet, egy döntetlent és hét vereséget gyűjtött az Allsvenskanban, így 13 ponttal a tabella 12. helyén áll. Toni Koskela csapata az előző idényben a másodosztály, a Superettan második helyén végzett, ezzel biztosítva visszatérését a legmagasabb osztályba, ahol elsődleges célja a stabilizálódás. A csapat legutóbb 2–0-ás vereséget szenvedett a Hammarbytól, de július elején 3–0-ra legyőzte az Örgryte együttesét. Hazai pályán kifejezetten erős teljesítményt nyújtanak, hat mérkőzésen 13 pontot szereztek, négy győzelemmel, így az Allsvenskan negyedik legjobb hazai mérlegével rendelkeznek. A támadósorban Anthony Olusanya lehet az egyik kulcsfigura, aki ebben a szezonban 14 mérkőzésen négy gólt szerzett, valamint Charles Sagoe Jr. is szerepet kaphat, az Arsenal kölcsönjátékosa eddig két találatot jegyzett a svéd csapatban. Malcolm Stolt sérülés miatt továbbra sem áll rendelkezésre, de a csapat többi része jó állapotban várja az összecsapást.
  • A Malmö jelenleg a hatodik helyen áll az Allsvenskanban, 12 mérkőzésen szerzett 19 ponttal, mérlege hat győzelem, egy döntetlen és öt vereség. A vendégek kiváló formában érkeznek, hiszen három egymást követő bajnoki győzelemmel a hátuk mögött lépnek pályára, legutóbb július 12-én 4–0-ra verték a Göteborgot. A Malmö a svéd élvonal legsikeresebb klubja, 27 alkalommal nyerte meg a bajnokságot, legutóbbi címét 2024-ben szerezte. A csapat az előző idényben a hatodik helyen zárt, jelenleg pedig két pontra van a harmadik helyezett AIK Stockholmtól és 13 pontra a listavezető Siriustól. Idegenben vegyes eredményeket produkáltak, hat bajnokijukból hármat megnyertek, egyet döntetlenre hoztak, kettőt pedig elveszítettek. A sérülések miatt Andres Christiansen és Pontus Jansson nem léphet pályára, de újabb hiányzó nincs a keretben. A támadójáték egyik főszereplője Erik Botheim, aki kiváló formában van, 19 mérkőzésen 14 gólt szerzett, mellette Sead Haksabanovic is fontos szereplő lehet, aki ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve hét találatnál jár.
  • A Kalmar erős hazai mérlege miatt komoly ellenállásra lehet képes a jó formában lévő Malmö ellen, így a kiegyenlített mérkőzés várható, ahol mindkét oldal betalálhat és lesz legalább három találat a meccsen.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! 

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
Kalmar – Malmö
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a meccsen | 1.88 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A kiesőhelyen álló Halmstads az élmezőnyhöz tartozó Hackent fogadja az Allsvenskan mai játéknapján.
A kiesőhelyen álló Halmstads az élmezőnyhöz tartozó Hackent fogadja az Allsvenskan mai játéknapján.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Allsvenskan mai játéknapján az éllovas Sirius Borasba látogat, hogy megőrizze veretlenségét és tovább növelje előnyét a tabella élén.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Allsvenskan mai játéknapján az éllovas Sirius Borasba látogat, hogy megőrizze veretlenségét és tovább növelje előnyét a tabella élén.
A svéd élvonal mai játéknapján a Mjallby AIF hazai pályán fogadja a Vasteras gárdáját. Egyik csapat sincs a topon, lássuk, mire számíthatunk Sportfigadói szemszögből!
A svéd élvonal mai játéknapján a Mjallby AIF hazai pályán fogadja a Vasteras gárdáját. Egyik csapat sincs a topon, lássuk, mire számíthatunk Sportfigadói szemszögből!