Nincs jó passzban a Norrköping, amely két vesztes találkozóval a háta mögött érkezik a mai összecsapásra. Az Elfsborg motivált lesz, mivel a dobogóra hajt.
- A Norrköping évek óta azzal küszködik, hogy képtelen egy hatékony védelmet összepakolni. Nincs ez most sem másként, a társulat 19 ütközetben már 37 találatot szedett be - a középszerű teljesítményében ez is közrejátszik. Mert a kék-fehérek csak a 11. pozíciót foglalja el a tabellán 19 egységgel, és most már inkább hátrafelé kell tekintgetnie, a kiesőkzónától 4 pont a fórja. Ami a formáját illeti: egy iksz után kétszer kikapott, ebben volt egy 6-4-es zakó is... Otthonában 3-1-6-os mérleget produkált, ami közel em félelmetes.
- Az Elfsborg a bodogó harmadik fokáról várhatja a játéknapot. A sárga-feketék július közepén kaptak ki legutóbb, azóta kétszer nyertek, legutóbb pedig hazai környezetben a hajrában mentettek pontot a sereghajtó ellen (2-2). A borasiak 36 pontnál járnak, az AIK és a Malmö is komoly üldözésbe kezdett. Vendégségben 5-1-3-as statisztikát produkált, ehhez 16-11-es gólkülönbség párosul.
- A vendégek az esélyesebbek, ám mi a gólokban jobban bízunk. Hárommal legalább kalkulálunk!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!