2019.10. 18.

EBEL: Bécsben is leszerepelhet a gyatra védelem

EBEL: Bécsben is leszerepelhet a gyatra védelem

A Vienna csapata a tavalyi elveszített döntő után ismét a bajnoki címre hajt, ezúttal pedig a gyenge védelemmel érkező Innsbruck gárdáján kellene átgázolnia.

Jégkorong, Osztrák bajnokság
2019.10.18. 19:15
Vienna - Innsbruck

  • A tavaly döntőig jutó Vienna ezt a szezont sem kezdte rosszul, hiszen 17 pontjával a tabella 3. helyén áll, 5 pont hátrányban az éllovas Salzburg mögött. Otthon mindössze 1 veresége van a társaságnak: legutóbbi hazai meccsén épp a Salzburg győzött náluk 4-1-re úgy, hogy a bécsiek mindössze a 3. harmadban találtak be a kapuba, akkor is csak emberelőnyből. Komoly érvágás a házigazda számára, hogy az előző idényben kiemelkedően teljesítő Schneider-DeSousa páros elhagyta a csapatot. Jött azért a helyükre gólgyáros: Loney az előző idényben 53 pontot termelt a Graz színeiben, Baun 76 pontig jutott a brit ligában, a center Zalewski pedig az előző idényt a német élvonalban töltötte a Köln színeiben. Az amerikai Loney nem is okoz csalódást, vezeti a házi pontlistát 5 góllal és 6 gólpasszal, de a Holzapfel-Hartl-Olden-Kichton négyes is bármikor veszélyes tud lenni. A kapuban is erősített a Vienna: Zapolski érkezett a Jokerit csapatától, aki ott közel 89%-kal védett, itt 7 meccsen 92.7%-ot tud felmutatni.

  • Az Innsbruck szezonja az előző idényben nem sikerült túl fényesen, alsóházba kerültek, és onnan nem is sikerült elérniük a rájátszást. Ebben a szezonban sem remekelnek: 9 meccsen mindössze 9 pont, ez jelenleg a 9. helyre elegendő a 11 fős mezőnyben. Komoly gond van a védelemmel, amely máris 37 kapott gólnál tart. Már az előző szezonban is az egyik leggyengébb védelem volt az övék, és ez a jelek szerint nem változott. Itt is voltak változások a holtszezon során: távozott a Clark-Yogan támadópáros, a helyükre Broda és Thornberg érkezett, egyelőre egyikük játékára sem lehet panasz. A kapuba Motte jött az AHL-ből, de 88%-kos hatékonyságával egyelőre nem váltja meg a világot - igaz a védelem sem túl ütős előtte. Érdekesség, hogy vendégként mindhárom eddigi meccsük túlórát hozott, és csak a Fehérvár otthonában kaptak ki (6-7), a Graz-Villach páros otthonában nyerni tudtak.

  • Az Innsbruck idegenben egyelőre képtelen eseménytelen meccset játszani: 7-6, 7-6, 6-5 az idegenbeli eredménysoruk, amely sokat elárul mind a védekezésről, mint pedig támadójátékukról. A Vienna otthonában nem lesz könnyű dolguk, de mindenképp gólokat várok az együttestől Bécsben is. Az előző idényben ebben a felállásban 8-2-es és 5-3-as Vienna győzelem született. A Capitals támadósora nagyon élhet majd ezen a meccsen az Innsbruck nem túl hatékony defense-e ellen, ráadásul a bécsiek emberelőnyös statisztikáin is illene végre javítani, hiszen mindössze 12.5%-kal használják ki a fórokat. Az Innsbruck a leggyengébben védekező csapat nem csak úgy általában, hanem emberhátrányban is, és a Capitals hátrányos védekezése is hagy némi kívánnivalót maga után. Mindent összevetve nem tudom elképzelni, hogy unalmas meccs legyen ez, ahogyan az irodák sem: csökkennek az over szorzók, de 1.60-ért még megéri behúzni az 5.5 gól feletti tippet.
tipp
Vienna Capitals - Innsbruck
Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 1.60 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Vienna Capitals - Innsbruck

2019. 10. 18. 19:15 | Osztrák bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Matthewryz 2019-10-19 00:23:21
Tegnapi nap javítva;) köszi
Matthewryz 2019-10-18 18:01:25
Köszi várom a további tippeket 😁

további tippjeink a Jégkorong világából