2020.03. 05.

SHL: győzelmet hoz a visszatérő center?

SHL: győzelmet hoz a visszatérő center?

A svéd élvonalban a Rögle a lehető legjobb kiemelésre pályázik, ráadásul visszatér a jelek szerint a csapatba az elsőszámú centerük is. Ezzel szemben a vendég Brynäs playoff-álmai lassan szerte foszlanak, és a csütörtök esti derbinek sem esélyesként vágnak neki.

Jégkorong, Svéd bajnokság
2020.03.05. 19:00
Rögle - Brynäs

  • A hátralévő 4 mérkőzés még komoly jelentőséggel bír a házigazda Rögle számára. A csapat ugyanis 83 pontjával a tabella 4. helyén áll, ám mindössze 3 pont választja el a 2. kiemeléstől, de egy rossz zárással akár még a 7. kiemelésig is visszaeshet. Ez utóbbi azért lenne fájó a kiváló szezon után, mert úgy legalább 2 meccsel több várna rájuk a playoff-ban, míg a top6 helyezéssel egyből a negyeddöntőbe jutnának. Kemény meccseken van túl a gárda, hiszen találkoztak a Skelleftea-Lulea-Färjestad hármassal, akik szintén a liga krémjéhez tartoznak, és komoly probléma, hogy az említett hármas ellen egyetlen sikert sem sikerült elkönyvelni... Az igaz ugyan, hogy a Curran-Bristedt-Zaar-Brithen négyes nevével fémjelzett offense nem a legütősebb a topcsapatok közt, de elit védelme mindenképp említésre méltó. A 113 kapott góljuk a 3. legjobb a mezőnyben, Will és Rifalk is kiválóan teljesít a kapuban. Emberhátrányban 82% feletti teljesítményt hoznak, míg emberelőnyben a 2. leghatékonyabb együttes a Rögle 26.42%-kal.

  • Ez utóbbi azért lehet különösen fontos tényező, mert a vendég Brynäs a liga egyik leggyengébben védekező csapata emberhátrányban a maga 73.2%-ával, csupán a Leksands együttese tudhat még ennél is szerényebb mutatót magáénak. A Brynäs csapatának esélyei egyébként nem túl jók a playoff szempontjából: a hátralévő 4 meccsen 7 pontos hátrányt kellene ledolgozni a Växjö csapatával szemben. Nem lehetetlen, ugyanis játszanak még a két kiesőjelölttel (Leksands és Oskarshamn), viszont a Rögle-Örebro páros ellen bravúrpontok kellenének. A gond az, hogy vendégként meglehetősen halványan teljesítenek idén: 6 siker mellett már 18 vereség, és a 88 idegenben kapott gól is gyászos (a 2. legtöbb a ligában). A kapuban Ersson 90%-kos hatékonysága még nem is mutat rosszul, de a csere Eriksson még a 88%-kot sem éri el. A liga 3. legrosszabb védelme az övék, ehhez pedig egy nem túl ütős támadójáték párosul a maga 118 lőtt góljával.

  • A Brynäs helyzetét tovább nehezíti, hogy a Rögle bámulatos hazai formában van jelenleg: legutóbbi 5 hazai derbijét megnyerte a csapat, a nagyjából Brynäs-szintet képviselő Växjö csapatát nemrég 5-1-re múlták felül. A jelek szerint a pályaválasztás nagyban befolyásolja ezt a párosítást, hiszen a Brynäs odahaza kétszer legyőzte a Rögle együttesét (5-2 és 2-1), míg ebben a szereposztásban 4-2-re diadalmaskodott a Rögle csapata. Ezúttal is ez dönthet, a Rögle csapatát minden bizonnyal ezúttal is 5000 hazai drukker biztatja majd. Emellett az ütősebb keret, a hatékonyabb védelem, a jobb emberelőny-kihasználás és a vendégek rémes emberhátrányos védekezése is a hazaiak melletti érv. Emellett jó esély van rá, hogy a center Brithen visszatérhet a hazai keretbe a Brynäs ellen. Nem ragozom tovább, nálam ez hazai sikernek tűnik, és az odds is eléri azt a szintet, amin ezt egy közepes téttel megéri behúzni!
tipp
Rögle - Brynäs
1X2 | Rögle | 1.70 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Rögle - Brynäs

2020. 03. 05. 19:00 | Svéd bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Jégkorong világából