A Färjestad 2 napja még kemény BL-meccset vívott, csütörtök este pedig már bajnokin kell jégre lépnie. A hazaiak támadósora, megfáradt védelme, valamint a vendégek gyenge védekeze is a gólokat vetíti előre. Lássuk, mire számíthatunk.
Jégkorong, Svéd bajnokság
2019.11.14. 19:00
Färjestad - Brynäs
- Az előző idényben bajnoki elődöntőig jutó, majd ott a Djurgarden ellen 7 meccs során elvérző Färjestad nem kezdte rosszul a szezont, hiszen 16 mérkőzés alatt gyűjtött 30 pontjával a 4. helyen áll jelenleg. Idén is egyértelmű elvárás a rájátszás elérése, és az eddigiek alapján erre minden esélyük meg is van. Toronymagasan övék a leghatékonyabb támadósor a ligában 65 lőtt góllal (az ebben a tekintetben 2. helyen álló Frölunda 56 gólt lőtt), ugyanakkor a gárda védekezése hagy némi kívánnivalót maga után. A 49 kapott gól ugyanis rengeteg, a top10 csapat közül csak a Brynäs kapott még náluk is több gólt. A Nilsson-Lindqvist-Aslund hármas kiválóan teljesít támadásban, viszont a kapuban se Svensson, se Holm nem tudja megközelíteni a 90%-kos teljesítményt. A héten egyébként a BL-ben is érdekelt volt a házigazda: a legjobb 16 közt a Frölunda az ellenfél, és az első meccsen 6-3-ra nyerni tudott odahaza a Färjestad.

- A vendég Brynäs jelenleg a 10. helyen áll 18 ponttal, vagyis épphogy playoff-helyen tanyáznak. Az előző idényben lecsúszott a csapat a rájátszásról, és vélhetően ebben az idényben is pengeélen táncol majd ebben a tekintetben. Valójában meglepő a jelenlegi helyezés, ugyanis védelme a leggyengébb a top10 mezőnyben, míg támadásban a liga 2. legrosszabb csapata jelenleg a Brynäs. Csupán 34 gólt szereztek, csak az újonc Oskarshamn szerzett még náluk is kevesebbet. Elkeserítő a csapat vendég statisztikája is: 7 vereség mellett mindössze egyetlen siker (Frölunda 5-2), szeptember 14. óta nyeretlenek idegenben, vagyis zsinórban 7 utazásukat bukták el. Gólok tekintetében a Mannberg-Scott páros áll az élen, de ők is csak 5 illetve 4 gólt jegyeznek, míg asszisztok tekintetében Rodin emelkedik ki 11 gólpasszal, az ő leigazolása a Davos csapatától tehát jó fogásnak tűnik. A kapuban Eriksson 88.68%-on áll, míg Ersson 87.2%-ot hozott össze közel 377 perc alatt.

- Ami miatt ezen a meccsen a gólok felé veszem az irányt, az elsősorban a házigazda Färjestad pazar támadósora és sebezhető védelme. A Brynäs ugyan gondokkal küzd az offense tekintetében, kevés gólt szerezhetnek, de a Färjestad védelme ellen lesznek komoly esélyeik a mérkőzés során. A hazaiak védelme fáradtabb, hétközben BL-meccset is vívott a csapat, amely fizikálisan sokat kivett a játékosokból. Ezért a Brynäs csapatától is várok kb. 2 gólt ezen a derbin, és elnézve a hazaiak támadójátékát, valamint a Brynäs védelmét, 4-5 gólra simán jó lehet a Färjestad ezen a derbin. Csökken az 5.5 over opcióra adott szorzó, de még mindig megcsípthet 2.00 környékén, amiben én komoly értéket látok.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!