Sportág: Jégkorong

Szintén egy kiemelt meccs lehet ez a finn bajnokság nyitónapján, hiszen a HJK a bajnok (immáron három éve zsinórban), a Honka pedig a tavalyi pontvadászat egyik meglepetéscsapata, amely a rájátszás végére a két nagy (HJK, KuPS) mögött a harmadik helyen végzett. Ez is egy remek mérkőzés lehet!

Szerkesztőségünk már az elmúlt NHL-szezon végét is részletesen végigkövette, most pedig az elejétől figyelünk az NHL-re! Minden játéknap előtt keresünk egy főtippet, majd Sean az összes fogadható vagy épp fogadásra nem ajánlott meccset végignyomozza és a lényeges információkat közreadjuk! Gyertek Ti is, dolgozzunk még inkább össze a jó fogadások érdekében! Let's get ready to rumble!

Szerkesztőségünk már az elmúlt NHL-szezon végét is részletesen végigkövette, most pedig az elejétől figyelünk az NHL-re! Minden játéknap előtt keresünk egy főtippet, majd Sean az összes fogadható vagy épp fogadásra nem ajánlott meccset végignyomozza és a lényeges információkat közreadjuk! Gyertek Ti is, dolgozzunk még inkább össze a jó fogadások érdekében! Let's get ready to rumble! (seantaylor21 írása)