2018.11. 10.

Kézimunka - Bajnokok Ligája: Zágráb-Celje

Kézimunka - Bajnokok Ligája: Zágráb-Celje

Ma az első mérkőzéseket rendezik a női EHF-kupa harmadik selejtezőkörében, a férfiaknál pedig hét meccsen feszülnek egymásnak a Bajnokok Ligájában érdekelt csapatok, ez utóbbiból választottam egyet.

 

RK Zagreb-Celje

  • Az elmúlt évekhez hasonlóan a horvát együttesnek ismét vért kell izzadnia azért, hogy túlélje a csoportkört. Lino Cervar együttese eddig egy flensburgi bravúrgyőzelemmel és Skjern elleni döntetlennel büszkélkedhet a négy veresége mellett. A Seha Ligában már jobban megy a szekér egyedül a szezonban meglepően jól teljesítő Nexétől kaptak ki még augusztus végén, azóta hét győzelmet arattak zsinórban, elkapták a Bl-ben jól menetelő Vardart is. A szlovén gárda ebben a szezonban nem nevezett a Seha Ligába, így csak két fronton kell helyt állnia. Az előző évekhez hasonlóan idén is eligazoltak tőlük legjobb játékosaik, viszont október elején megszerezték kölcsönbe a Veszprémben partvonalra kerülő Accambrayt. A háromszoros világbajnok francia a Motor elleni győztes mérkőzésen hét találattal járult hozzá a sikerhez. Razgorék a horvátokhoz hasonlóan az életükért küzdenek a csoportban, a német bajnokot meglepetésre ők is legyőzték, idegenben viszont mind a három mérkőzésüket elbukták eddig. Zágrábban az utóbbi tíz évben nem nyertek és ha a horvátok ki tudják venni a játékból a frissen igazolt franciát, most sem fognak.

Tipp 1: 25211 RK Zagreb-Celje H 1.40

Tipp 2: 42875 Hendikep -4.5 V 1.35 (Celje legfeljebb 4 góllal kap ki)

Good Luck!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2018-11-10 21:19:30
A Veszprém egy vicc!!
kosaras 2018-11-10 19:15:13
Köszönöm a gyors választ! Akkor a Zágráb és a Veszprém megy is :)
kosaras 2018-11-10 17:47:22
Kispályás! A Veszprém meccsről mit gondolsz? Nyernek? nagy pénzzel tenném őket.
Fefe95 2018-11-10 02:40:10
Pacsi, kispályás!
Nem tudom, hogy figyelted-e a Lublin - Besancon meccset. A lengyelek vereségét már ajánlottad a Bietigheim ellen.
Nagyon nincs egy súlycsoportban a 2 csapat, eléggé elmérték a szorzókat. Úgy gondolom, hogy ez a tipp hatalmas value.

további tippjeink a Kézilabda világából