2018.09. 14.

Kézimunka: Hogyan fogadjunk BL mérkőzésekre?

Kézimunka: Hogyan fogadjunk BL mérkőzésekre?

A mai kínálatot átnézve nem találtam kedvemre való opciót. Elindult viszont a BL sorozat, amit mindenki kiemelt figyelemmel követ. Fogadni viszont elég nehéz rá, mert rendkívül kiegyenlített a mezőny, különösen igaz ez a két elit csoportra. Ha mégis pénzt áldoznánk rá, akkor érdemes elolvasni az írásomat, elmélyedtem egy kicsit a tavalyi szezonban.

 

Senkinek nem újdonság, hogy rendkívül közel vannak egymáshoz a csapatok, a kissé gyengébb gárdák is képesek felszívni magukat egy-egy meccsre és alaposan megnehezítik a topcsapatok dolgát. Megvizsgáltam az előző kiírás csoportkörét és bizony számokkal tudom alátámasztani, azt amit eddig is tudtunk, hogy borzasztó nehéz nyerni. Vannak persze kivételek, amikor valakit nagyon megbüntetnek, így járt például a Kristianstad, ráadásul két alkalommal is, először a Löwen ütötte ki tizenhárom fával, majd a Vardar számolta ki (közte 16), hasonlóképpen járt a Breszt is Veszprémben. Az alsó ágon a Skjern volt a kíméletlen ítéletvégrehajtó, csúnyán leverte a Dinamo Bukarestet, de a Gorenjének sem kegyelmezett. Nem ez a jellemző azonban, hanem a végletekig kiélezett, általában a végjátékban eldőlő találkozók. Lássuk mit mutatnak a számok: a felső két elitcsoportban 112 mérkőzést játszottak, ebből 71 alkalommal 1-5 gólos győzelmet aratott az egyik csapat, míg 17 alkalommal eldöntetlen maradt a találkozó, ez a mérkőzések közel háromnegyede, vagyis 75%. Az alsó két ágon 60 csoportmérkőzést rendeztek, ebből 36 alkalommal nyert az egyik fél 1-5 gólos különbséggel és 3 alkalommal pontosztozkodással végződött az összecsapás, ez meccsek közel 65%-a. Ha a négy csoportot egybevetjük, akkor a 172 csoportmeccsből 127 volt szoros, 1-5 különbségű, vagy döntetlen, ez az összes mérkőzés majdnem 75%. Egy ilyen százalékos mutatónál már érdemes az egyik csapat nyer 1-5 különbséggel opciót választani, mert ezt általában kettő fölötti szorzóval jutalmazzák az irodák. Az viszont már egy másik történet, hogy nem mindig a bukmékerek által favorizált csapat nyeri ilyen különbséggel a mérkőzéseket…

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
itamasi 2018-09-14 02:00:03
kispályás, érdekes és okos elemzés! ilyen hozzáaadott értékkel bíró munkát nem nagyon látok mástól itt, csak így tovább!
Finaworld 2018-09-14 01:59:20
Szia.

Tatabánya megveri holnap a Ferencvárost, szerintem. Mind a két csapatnál vannak hiányzók, de a Ferencvárosnál ez több gondot fog okozni. 20 éves irányító lesz, mert sérült mind a két irányítójuk. Egyértelmű Tatabánya győzelmet várok. 1.30-ért ez megéri. :)

további tippjeink a Kézilabda világából