2018.09. 15.

Kézimunka: Svéd túrán a Meskov Breszt

Kézimunka: Svéd túrán a Meskov Breszt

Hat Bajnokok Ligája mérkőzést rendeznek ma, a bivalyerős A csoportból választottam egy meccset a fehérorosz Meskov Breszt Svédországban próbálja győzelemmel indítani a sorozatot.

 


 

Kristianstad – Meskov Breszt

  • A svéd együttes zsinórban negyedszer hódította el bajnoki címet, és a most kezdődő pontvadászatot is remekül indította, három győzelmével máris tabella a tetején trónol. A Bajnokok Ligájában már nem képesek ilyen fényes produkcióra, szezononként általában 2-3 győzelemre jók, 7-8 pont környékén zárják a csoportkört. Nyáron érzékeny veszteség érte őket, egyik legjobbjuk, a válogatott Lagergren eligazolt a Magdeburgba, mellette még hárman hagyták el az egyesületet, hatan érkeztek a helyükre, köztünk a Göppingent elhagyó jobbszélső Anton Halen. Jól erősített a Meskov Breszt nyáron, Obranovics, Darko Djukics vagy Sime Ivics ha nem is csúcskategóriás játékosok, de a posztjukon a közvetlen élvonal mögött helyezkednek el, egyébként négyen érkeztek és heten távoztak Bresztből. A fehérorosz bajnokság még nem kezdődött el, viszont a Seha Ligában eddig hibátlan a mérlegük, mind a három mérkőzésüket megnyerték. Legutóbb Nisben jártak és győzték le a Zeleznicart, talán már a mai mérkőzést is szem előtt tartva csikócsapattal vették fel a küzdelmet. Honlapjuk szerint ma azonban a legerősebb összeállításban lép pályára Manolo Cadenas alakulata. Ha ez valóban így lesz, akkor ők a mérkőzés esélyesei.

Tipp1: 16585 Kristianstad-Meskov Breszt V 1.40

És az előző napi írás alapján:

Tipp2: 29945 04 2.10 (vendégek győznek 1-5 góllal)

Good Luck!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ancsi 2018-09-15 12:59:16
Törölt hozzászólás
Ancsi 2018-09-15 12:48:51
Törölt hozzászólás
itamasi 2018-09-15 12:08:23
hello Kispályás? besiktas hazairól mit gonolsz? Erősödött a Presov, és volt nagy mozgás a Besiktasnál nyáron? köszi
Calgary 2018-09-15 06:49:38
Törölt hozzászólás
Calgary 2018-09-15 05:30:43
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Kézilabda világából