2019.02. 03.

Kézimunka: EHF-kupa- Húzós tripla a Siófok meccsére

Kézimunka: EHF-kupa- Húzós tripla a Siófok meccsére

Utolsó előtti mérkőzésén Dániában, az Ikast vendégeként lép pályára a siófok együttese. Mindkét gárda már továbbjutott a csoportból, a mérkőzés mégsem tét nélküli.

 

 

Herning-Ikast - Siófok

  • Egy hónappal ezelőtt hazai pályán nyerni tudott a Siófok Kristian Kristensen lányai ellen. Azóta a dánok verték a csoportból lefelé kilógó Savehofot és oda-vissza a Metzingent, ezzel be is biztosították továbbjutásukat. A siófoki csapat kemény menetben van, januárban nyolc mérkőzést játszottak és valamennyit meg is nyerték, kezd markánsan látszani Moen munkája. Hol Kobetics, hol a két szélső Böhme és Aoustin veszi a vállára csapatot. A továbbjutásért már nekik sem kell izgulniuk, azonban a mérkőzés mégsem tét nélküli, ugyanis amelyik csapat első helyen jut tovább, az játszhatja majd a negyedöntő visszavágóját hazai pályán. Ez a mérkőzés tehát az első helyről dönt, mert nem hiszem ,hogy az utolsó fordulóban gondot okozna a hazaiaknak a Savehof elleni idegenbeli mérkőzés, a Siófok pedig a Metzingent látja vendégül az utolsó körben. Érdekesség, hogy sorozat góllövőlistájának első három helyét kibérelték ennek a kvarttnek a játékosai, az első helyen Kobetics, a második helyen Fauske (Ikast), míg a harmadik helyen a Savehof ellen parádézó és tíz találatot jegyző Minevskaja (Metzingen) áll. Véleményem szerint nyernek a vendégek, és lesz 51 találat. 3.15

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ahmigo 2019-02-03 16:36:17
Szia Pálya,
A Nyk otthoni győzelme a Craiova ellen 1,20
Szerinted meg lesz?
motoros21 2019-02-03 16:32:22
Gratula a tipphez, szép munka, bravúros győzelem!!!!
Csak így tovább!
Szoki 2019-02-03 06:40:02
Szia Kispályás! A Morazzo- Huesca meccsről mi a véleményed? V-be gondoltam, esetleg egy kis hendivel megfűszerezve. :)

további tippjeink a Kézilabda világából