2018.10. 13.

Kézimunka - Magyar csata az EHF-kupában: Vác-Siófok

Kézimunka - Magyar csata az EHF-kupában: Vác-Siófok

Ma a hölgyeknél az első mérkőzéseket játszák a az EHF-kupa 2. selejtezőkörében, a tavalyi példátlan leégés után ebben a szezonban biztos lesz magyar csapat a következő körben, hiszen a sorsolás szeszélye a Vácnak a Siófokot rendelte. Erre a mérkőzésre hoztam egy tippet és van még egy gondolatom is meccsre.

 

Vác-Siófok

  • Az előző szezonban szégyenszemre nem jutott magyar csapat a kupa csoportkörébe. A Vácot a kissé lenézett későbbi elődöntős Kastamonu búcsúztatta, az Érd hazai tíz gólos előnyt fecsérelt el Párizsban, a Dunaújváros a most már BL-ben nyomuló Koppenhágával nem bírt, míg a Debrecennek  a sorozat későbbi győztese a Craiova volt a végállomás úgy, hogy a Hódos Imre Sportcsarnokban legyőzte román ellenfelét. Ebben a szezonban a Vác, a Siófok és a Dunaújváros mellet az Érd érdekelt még a küzdelmekben, Szabó Edina lányai azonban csak a 3. körben kapcsolódnak be a sorozatba. A 2. selejtezőkörből továbbjutó nyolc csapat a következő körben szintén oda-visszavágós alapon megmérkőzik a már ott lévő nyolc csapattal, ez a nyolc gárda és a BL-ből csoportonként két, összesen nyolc kihulló csapatból kerül kisorsolásra a négy négyes csoport. Szóval elmondható, hogy a Vác volt az elmúlt szezon meglepetéscsapata, végig egyenletesen teljesítve szerezték meg ebben az erős bajnokságban  az előkelő hatodik helyet. Ezt kevés, de minőségi légióssal, megspékelve rengeteg fiatal magyar tehetséggel érték el. A csapat az új idényre nagyon fiatal honi játékosokat igazolt, távozott viszont Lakatos Rita és Kovács Patrícia. Ennek ellenére szépen menetelnek, kikaptak ugyan a Győrtől és az Érdtől, de ezt ahogy szokták mondani benne van a pakliban,  hozták viszont  a kötelezőt, sőt óriási meglepetésre a Balaton-parton is nyerni tudtak, igaz azon a mérkőzésen a végjátékban történt egy-két furcsa bírói ítélet. Legutóbb a szintén légiósok hadával felálló Kisvárdát verték egy végig kiélezett mecsen, ahol már nem lépett pályára sérülés miatt Kuczora Csenge, de Szilágyi Zoltán Barjánka Biankára sem számíthatott. Más utat jár a Siófok, immár harmadik nekifutásra próbálnak nagy csapatot építeni jól csengő külföldi nevekből, vezetőedzőnek pedig elhozták a széthulló Larvik trénerét, Tor Odvan Moent. Természetesen idő kell, hogy összeálljanak, de azért hozzák meccseiket, igaz még döcög a szekér, Békéscsabán például csak a hajrában fordítottak, igaz akkor produkáltak egy 10-2-es rohanást, legutóbb Egerben demostráltak erőt, térfélcsere után mindössze négy gólt engedélyezve a hazai csapatnak. Ez lesz a Siókoknak hat nap alatt a harmadik idegenbeli mérkőzése, de Egerben a nagy különbség miatt bőven tudtak pihenni a kulcsjátékosok. A norvég szakember elmondta, hogy az EHF-kupának kiemelt jelentősége van a klub életében és minimális céljuk a csoportkörbe jutás. Azt gondolom, hogy a rutin, ami megvan a kispadon az edző személyében, valamint a játékosok egyéni tapasztalata a Siófok felé billenti a mérleg nyelvét. Benne lehet egy legalább kétgólos győzelem is 1.9-ért, de ez csak gondolat…

Tippem: 53436 Vác-Siófok V 1.60

Good Luck!

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kirby 2018-10-13 13:41:22
:-)

további tippjeink a Kézilabda világából