2018.10. 14.

Kézimunka- Női EHF-kupa: Valcea-Kastamonu

Kézimunka- Női EHF-kupa: Valcea-Kastamonu

Mára egy női EHF-kupa mérkőzést választottam, az előző szezon meglepetéscsapata, az elődöntőig menetelő török Kastamonu a nemzetközi vérkeringésbe öt év után visszatérő Valcea otthonába látogat.

 

Ramnicu Valcea-Kastamonu

  • Ahogy szokták írni, az egykor szebb napokat megélt Valcea a 2012/13-as szezonban még elődöntőt játszott a régi rendszerű Bajnokok Ligájában a Győr ellen. Abban a csapatban még Nechita, Bradeanu, Barbosa, Pineau, Bulatovics pattogtatta a labdát. A hirtelen felpumpált román csapat három bajnoki aranyat is bezsebelt a román bajnokságban. Amilyen gyorsan feltünt, ugyan olyan villámsebesen is tűnt el a süllyesztőbe, a következő szezonban az alapszakasz utolsó helyén végeztek és csak osztályozón sikerült meghosszabbítaniuk élvonalbeli tagságukat. Aztán évről évre feljebb kapaszkodtak a tabellán, legutóbb a negyedik pozícióban zártak, ami feljogosítja őket az EHF-kupa indulásra. Hazájuk bajnokságában az előző fordulóban óriási meglepetésre Bukarestben verték el a CSM-et. A török csapat az előző idényben a spanyol Bera-Bera ellen kezdte meg a küzdelmeket. Az összecsapás előtt elnökük egy nyilatkozatban elmondta, hogy elődöntőbe várja csapatát, akkor a kézilabdához értők bizony mosolyra húzták szájukat. Aztán a kétkedőkre alaposan rácáfolva többek között a Vác, a Viborg, a Byasen testén át valóban az elődöntőig meneteltek, ahol a későbbi győztes Craiova ellen is csak egy találaton múlt a döntőbe jutásuk. Ebben a szezonban az előző körben egy török csapatot győztek le. Véleményem szerint ma sem fognak alárendelt szerepet játszani.

Tippem: 21707 Hendikep -5.5 V 1.80 (románok legfeljebb 5 góllal nyernek)

Good Luck!

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Fefe95 2018-10-14 16:24:44
A Kisvárda kétszer is csúnyán elpicsázta őket a felkészülési időszakban.

további tippjeink a Kézilabda világából