2018.12. 09.

Kézimunka: Európa-bajnokság

Kézimunka: Európa-bajnokság

A tegnapi tüntetés miatt két mérkőzés elmaradt Nantes-ba, ezeket ma játsszák le, így ma négy középdöntős mérkőzésre fogadhatunk. Mi a norvégoktól kapott kijózanító pofon után Németországgal találkozunk.

 

Ahogy a spanyolok ellen minden működött, minden a helyén volt, úgy a norvégok ellen semmi sem sikerült. Lökéék a játék minden elemében jobbak voltak és megalázó vereséget mértek ránk. Nagy feladat lesz a csapat körüli szakembereknek, hogy rendet rakjanak a fejekbe. Németország a torna eddigi egyik meglepetését okozva megverte a norvégokat, majd tisztes vereséget szenvedtek a jó formában lévő Romániától, végül utolsó csoportmérkőzésükön legyőzték a tornától búcsúzó cseheket. A középdöntő első mérkőzésén hozzánk hasonlóan játszi könnyedséggel verték a formán kívüli spanyolokat. Fiatal, lendületes, magas, erős csapat az övék, akik a kapott gólok után villámgyors középkezdés után hozzák a labdát a rendezetlen védelemre. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen kapitányuk az a Henk Groener, aki világbajnoki és Európa- bajnoki ezüstéremig vezette Hollandiát, ennek a műfajnak pedig Groték az egyik legjobbjai. Náluk játszik a jövő egyik nagy ígérete, a Thüringer átlövője Emily Bölk, de a két beállós Schmelzer és Behnke is meglepően jól teljesít a kontinenstornán. A németek biztos óriási motivációval fognak pályára lépni, hiszen győzelmük esetén hat pontjuk lenne és igen közel kerülnének egy esetleges elődöntőhöz. Nagyon remélem, hogy tiszta fejjel tudunk játszani egy szoros meccset a németekkel, ami még a mi javunkra is eldőlhet. A szerb-orosz meccsen ötvenhárom találat biztos lesz és bízom benne, hogy a hollandok elkapják a románokat.

 

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
asd123 2018-12-09 16:54:27
oké örülne az ember de se a spanyolok se most nem azlrt nyernének mert akkoa játékot játszanak
Imre85 2018-12-09 16:51:47
De az a német játék is mi a nyavalya?
Az első 8,9 percben szinte semmit nem dobtak.
A magyarok meg...inkább nem írok semmit.
asd123 2018-12-09 16:39:27
remélem kikapnak játszanak az anyjukkal, egyszer jól egyszer meg szarul játszanak
Imre85 2018-12-09 16:38:01
Hát ez a magyar-német buli nagyon gyenge ereszték..
Kuka lesz a fogadásom..51 over.
csajboktomi 2018-12-09 16:34:20
ezekre lehetetlen fogadni bazdmeg. egyszer jól játszanak egyszer nem. ilyen szar kerettel ne hogy már az ember gondolná hogy nyernek, de persze a spanyolok ellen is meg most is ugy játszanak mintha ők lennének az esélyesek
Leonie 2018-12-09 13:01:49
Szimpátia alapján nem igazán lehet fogadni, sőt...
Még rossz döntésre lehet sarkalni másokat.
Itt tények vannak, formák, számok, nevek, stb.
Leonie 2018-12-09 12:05:03
Románok nyernek, ennyi.
Ott van Neagu meg a beállo.
Nem ugy néz ki, hogy Neagu kedvetlen lenne.
Norvég ha megnyeri a 2 meccsét se biztos, elődöntőbe lesz.
Ez motiválhatja a többi csapatot!
Imre85 2018-12-09 09:18:24
Vajon a magyaroknak összejön a 25 over?
Shunsuke85 2018-12-09 08:30:45
Szia!
Érdekelne hogy mit gondolsz a holland-román meccs góljairól? Szemezek egy 53 gólos overben, esetleg egy hendis holland meccsben...Kifejtenéd kicsit bővebben a gondolataidat ezzel a meccsel kapcsolatban?
izom 2018-12-09 05:51:41
Egyetértek, hogy tiszta fejek kellenének és biztos vagyok benne, hogy ez a kis szünet leginkább pszichológiai felkészítéssel telt.
A spanyolok elleni remek játék után, biztos úgy mentek ki a norvégok ellen, hogy győzünk. Aztán jött a realitás, ami működött az úgymond ideális ellenfél ellen, az most nem, mert a norvégok valóban jobbak. Ennyivel nem, de ez már pszichikai ok volt, nincs olyan tapasztalt vezér, mint Görbe, aki rendet tesz a sorok között meccs közben.
A németeket kb hasonlóan erősnek érzem most a magyar csapathoz. A kezdés lesz nagyon lényeges. Ha rosszul kezdünk, ez a fiatal csapat nem fog tudni felállni. Ha kb fej fej mellett haladunk, szerintem a holtpontoknál elveszítjük a meccset. Akkor látok nyerési esélyt, ha sikerül elhúzni az elején és marad különbség a holtpontokra. Jó játékosaink vannak, ez látható, de fejben meg nagyon labilisak koruknál fogva. A jövő válogatottja lesz.
Ezzel együtt, nálam x2 a meccs a németek javára, fogadási szempontjából. Viszont természetesen a magyaroknak szurkolok.

további tippjeink a Kézilabda világából