2018.11. 21.

Kézimunka-Francia bajnoki mérkőzés

Kézimunka-Francia bajnoki mérkőzés

Ma két mérkőzést rendeznek a férfiaknál a Bajnokok Ligája alsó ágán, emellett hat meccsre is sor kerül a francia bajnokság tizedik fordulójában, innen hoztam egy ötletet mára.

 

Pontault-Combault - Chambery

  • A Párizshoz közeli nagyközség csapata a kétezres évek elején ingázott az első- és a másodosztály között. Igazán gyökeret nem tudott ereszteni a legjobbak között, a 2007/8-as szezonban szerepeltek utoljára a legmagasabb osztályba. Az erőfeszítés látszik, hogy szeretnének megfelelni a magasabb elvárásoknak, hiszen hét új játékos igazoltak a nyáron. Úgy tűnik azonban, hogy ez eddig kevésnek bizonyul, az eddig eltelt kilenc forduló alatt mindössze egy győzelemre voltak képesek, a bajnokságban eddig nyeretlen Istrest fektették két vállra. A tavalyi kilencedik hely után, parádés idényt fut és veretlenül vezeti a francia bajnokságot a Chambery gárdája. Nem is érdemtelenül, idegenben győzték le az Aix, a Nimes és a Nantes gárdáját, hazai pályán pedig döntetlenre végeztek a St Raphaellel, igaz legutóbb csak az utolsó percben Melic két góljának köszönhetően tartották otthon a két pontot az Ivryvel szemben. Pedig nyáron úgy tűnt, hogy gyengül a csapat, hiszen eligazolt Bannour, a tunéziai már közel ötven találatot jegyzett a Bajnokok Ligájában vitézkedő Dinamo Bukarest színeiben, valamint Obranovicsot kölcsönből visszarendelte a Zágráb. Ennek ellenére igen jól összeállt Vigneron csapata, nem gondolnám, hogy ma botlana meg a sereghajtó otthonában.

Tippem: 00516 Hendikep 2.5 V 1.45 (Chambery legalább 3 góllal nyer)

Good Luck!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Rodman91 2018-11-21 08:57:13
Szerintem ha ki is kap a Veszprém sima nem lesz. Én rakok rájuk egy +3,5 hendit.
itamasi 2018-11-21 00:19:04
hello Kispályás, ezt én is kinéztem holnapra. Dinamo-t otthon a finnek ellen még hozzárakom, mit gondolsz erről? És mit vársz a Löwentől otthon a Veszprém ellen, illetve Skjern otthon a Gog ellen jó lehet szted? kösz előre a választ!

további tippjeink a Kézilabda világából