2019.02. 13.

Kézimunka: Francia krémes

Kézimunka: Francia krémes

Ma hét mérkőzést rendeznek a francia bajnokságban, köztük a kiesés elől menekülő Pontault a bajnokságot rosszul kezdő, de az utolsó három mérkőzését megnyerő Aix-meccsel.

 

Pontault-Combault – Pays d Aix

  • A Párizshoz közeli nagyközség csapata a kétezres évek elején ingázott az első- és a másodosztály között. Igazán gyökeret nem tudott ereszteni a legjobbak között, a 2007/8-as szezonban szerepeltek utoljára a legmagasabb osztályba. Az erőfeszítés látszik, hogy szeretnének megfelelni a magasabb elvárásoknak, hiszen hét új játékos igazoltak a nyáron. Úgy tűnik azonban, hogy ez eddig kevésnek bizonyul, az eddig eltelt tizenhárom forduló alatt mindössze kétszer győzelemre voltak képesek, a bajnokságban eddig nyeretlen Istrest fektették két vállra, decemberben viszont megszerezték a Dunkerque skalpját. Az Aix csapata tavaly a ötödik helyen végzett, így kiléphetett a nemzetközi kupaporondra. Az EHF-kupa második selejtezőkörében izlandi ellenfélen jutottak túl, a harmadik selejtezőkörben azonban már nem bírtak a Holstebróval. A bajnokságot igen rosszul kezsték, a legutóbbi három találkozójukat viszont megnyerték és elkezdtek kapaszkodni a tabellán. Véleményem szerint ma is nyerni fognak és legalább 2 góllal. 1.80.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kézilabda világából