2018.12. 30.

Kézimunka: Megyei rangadó a magyar női bajnokságban

Kézimunka: Megyei rangadó a magyar női bajnokságban

Az év utolsó játéknapján három mérkőzést is rendeznek a magyar női bajnokságban, köztük a Dunaújváros-Fehérvár megyei rangadót. Felmerült a kérdés, hogy a szorzók alapján miért a vendégek az esélyesebbek.

 

Dunaújváros-Fehérvár

Az acélvárosi alakulat nyáron inkább gyengült, mint erősödött. Távozott Kovács Anna, Bulath Anita és Oguntoye Viktória, mindhárman a Debrecent válsztották. Érkezett Erdősi Ildikó, Sirián Szederke és Ferenczy Fruzsina, valamint kölcsönből visszatért Csapó Kyra a Metztől, ahol rendszeres megkapta az egyik félidőt. A felkészülés elején megsérült kulcsjátékosuk Micijevics, ezért át kellett szervezni az egész csapat játékát. A Németországban született, de horváth válogatott játékos azóta sem épült fel, de Erdősi Ildikó sem bevethető. December 10-e fekete betűvel kerül a klub krónikájába, ezen a napon ugyanis két emberüket is elveszítették. Klujber Katrin aláírt a Ferencvároshoz, így ő már a fővárosiakat erősíti, kapusuk pedig a szerb válogatott Katarina Tomasevics a Montenegró eleni Európa-bajnoki mérkőzésen egy rossz mozdulat következtében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett (http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezi-eb-hosszu-kihagyas-var-a-dunaujvaros-kapusara-2673929), az idény véget is ért számára. Hát ezért tartják a tippmesterek esélyesebbnek a fehérvári alakulatot. Az Európa-bajnoki szünetben mindkét együttes felkészülési mérkőzéseket játszott, hogy ne essenek ki a ritmusból. A Dunaújváros szám szerint ötöt, a fehérváriak is többször pályára léptek, a legutolsón például a BL szereplő Krim Ljubljanát fektették két vállra 27-24 arányban. Ezen a mérkőzésen mutatták be a csapat új kabalafiguráját, egy tigrist. Hivatalosan január 5-én, a a Vác elleni bajnoki mérkőzésen szerepel majd először.

 

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kézilabda világából