November 18-án immáron túl vagyunk a játék felén, egy újabb pillanatnyi állással jelentkezünk. A tabellán az első tíz legjobb tippadó eredménysora látható, ám még mindig levonhatóak fontos tanulságok. És már most kiemelem, a játékszabályokra ráncfelvarrás vár majd a második nekifutás előtt. Lássuk az eredményeket!
A Tipplap VIP Club állása 2019.11.18-án:

- A tippek számának kérdése. Még mindig a kiemelt dolog a tippek alsó limithatára. Minimum 15 tipp kell, ez mindenképpen maradni fog, sőt lehet kicsit emelünk is. Kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok erről!
- A Pontszám kérdése. Úgy tervezzük, hogy a kezdeti 20.000 pontszám fogyni fog, mint egy rendes pénztárca. Ez arra készteti a játékosokat, hogy beosszák és jól gazdálkodjanak a pontjaikkal az adott hónapokban.
- Elemzés kérdése. Szeretnénk, ha lenne, de nehéz az elbírálás, hiszen olyan ez, mint a pontozás a bokszban: szubjektív. De továbbra is ez egy tippadó verseny, nem pedig elemzésíró verseny. Viszont azt gondoljuk, hogy egy igazán jó tippadó le tudja pár mondatban írni, hogy miért is döntött a választása mellett! Vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogyan lehetne ezt korrektül vizsgálni és betenni a szabályzatba.
- Topic kérdése. Ezen is törjük a fejünket. A single tippek mindenképpen-, ahogyan nyáron a próbajáték során, most is a kalkulátorban kellenek majd. A szelvényjavaslatoknap pedig vagy lesz egy külön topicja, vagy mehetnek a Trükkösbe és akkor ott ki is lehet beszélni őket.
- Nyeremény kérdése. Azon vagyunk, hogy emelkedjenek a megnyerhető díjak!
Kérjük, mondjátok el ötleteiteket, javaslataitokat!
Sok sikert mindenkinek továbbra is!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Szeretném üdvözölni az ésszerűsítésre való törekvéseteket.
A pontszám korlátozását nagyon jól közelítitek meg. Helyes mederbe terelné a játékot és közben megmaradna annak életszerűsége. Továbbá kizárná a trollok elszaporodását az amúgy egyre jobban prosperáló rovatokból.
A topic kérdése szerintem nem is lehet kérdés.
Ott tisztán láthatóvá válna, hogy ki az, aki játszani szeretne és ki az, aki azért van itt, hogy a közösséget szolgálja. Nem utolsó sorban pedig átláthatóvá tenné az egész oldalt.
Ez az én személyes véleményem. Ettől nem biztos, hogy igazam van.
További sikeres munkát!
tippszelvény
Szlovákia - Azerbajdzsán
Szlovákia
Észak-Macedónia - Izrael
Igen
Skócia - Kazahsztán
Skócia
Wales - Magyarország
Wales
végre egy átlátható táblázat!!
A szépséghibája, hogy az első két helyezett pontszáma, ill. ROI nem valós.
Mint korábban jeleztem:
-- Attila09 tippje 2x lett beküldve
--janesz1994 pedig 10.000 ponttal küldött be 1 tippet
Mivel azóta egyáltalán nem aktivak a tippversenyben lehet, hogy trollkodtak?
Ezt a tippversenyt vagy az előjátékhoz hasonlóan a fogadás kalkulátorba kellene lebonyolítani, igaz akkor csak szingli lenne, de egy tippstert a szingli tippadás nagyon is jól mér. Vagy önálló topicban. De mindenképpen egy helyen.
Indokolás: vannak nagyon jó indokolások - lásd Attila79 - vannak semmitérők, illetve egyáltalán nincs. Vagy eltörölni, vagy nagyon konkrétan meg kellene határozni mit és milyen hosszban tartalmazzon.