close

Regisztrált: 10 éve
Hozzászólások száma: 252 db
Tippek száma: 5
Havi pontszám -
Aktuális havi ROI -

Cikkek

Mai kínálatomban megtaláljátok a VB egyik mérkőzését, ahol a támadó formációkat vesszük jobban górcső alá. Északra is elmegyünk két mérkőzés erejéig és egy női kosárlabda meccs is bekerült a kínálatba. Én két önálló fogadást kötök ma és egy négyes kombót. A paletta széles ma, kedvetekre tudtok összeállítani belőle.

Végére értem egy 30 alkalomból álló, kihívásokkal teli sorozatnak. Sajnos eljött az idő, hogy búcsút mondjak Neked, Kedves Olvasó aki nyomon követted ezt a játékot. Szerencsére csak rövid időre. Ugyanis a Tipplap szerkesztősége úgy döntött, hogy folytathatom „munkásságom” külön rovatban amiért köszönetet mondok. És nektek is, az OLVASÓKNAK! Ugyanis azzal, hogy rám szántátok értékes időtöket adtatok ennek a rovatnak további lehetőséget. Mi jön ma? Kiértékeljük az elmúlt 30 alkalmat és bemutatkozik az új játék. És már tippek is lesznek ma az új játék keretében, de a szövegben elbújtatva. Szeretném, ha végigolvasnátok.

A mai fogadási kínálat a VB helyszínére hajszol. Egyszerűen nem találok mást amire érdemes lenne fogadni, így ha ló nincs a szamár is jó gondolat mentén mindhárom mai mérkőzés bekerül a szelvényembe. Nehéz meccseket veszek röviden nagyító alá a "Kibices" 2/3 jellegű fogadások záróakkordjaként.

Északra megyünk ma is két mérkőzésre ahol a  Finn bajnokságban teszünk villámlátogatást. Aztán elutazunk a VB helyszínére is, Braziliába ahol egyik favoritom fogja első fellépését bemutatni és megvívni aktuális ellenfelével, valamint érzésem szerint a napi „tutit” adni számunkra. Aztán meglátjuk, hogy valami meglepetés szétveri-e tippem megint, vagy az fog történni amit várok.

Ma ismét a elkerülöm a VB mérkőzéseit a játékomban. Helyette megnézzük ma az Izlandi bajnokságot vezető csapatot, hozom a Finn ligát vezető gárdát és az Észt bajnokságból egy igazi háromesélyes mérkőzést meglepetés eredménnyel. VB tippek nélkül ma sem hagylak benneteket, de az játékon kívül lesz.

Írországba utazunk ma. Úgy döntöttem, hogy a VB-ről rengeteg elemzést találhattok, míg ez a Liga teljesen érthetően a VB árnyékába szorul. Meccsek itt is vannak, az oddsok egy szikrányit sem rosszabbak a VB mérkőzéseinél és itt már statisztikákat is lehet böngészni, míg a VB nekem ingoványos talaj. Természetesen két tippet oda is adok, de játékon kívül.

A futballt szerető közönség és ilyenkor a nem szerető is lázban ég a holnapi VILÁGBAJNOKI nyitánytól. Természetesen én is izgatottan várom a fejleményeket, a híreket és a közvetítéseket. Nem maradhat ki a szelvényemből a nyitómérkőzés, de előtte még játszunk éjszaka is két játékot amiből reggelre az is kiderül, hogy nyerő volt-e az éjszakai tippünk.

A mai kínálat sem bőséges, bár a meccsválasztás ma kicsit gyorsabban ment. Mai „tutinkat” az izlandi bajnokságból hozom, hozok egy nehéznek tűnő meccset a svéd másodosztályból – amit nem lehetett otthagyni akkora oddsal – és egyet a finn bajnokságból. Szóval északra megyünk hűsölni ma.

Néhány napos pihenés után illő lenne valami nagyon ütőssel üdvözölni az Olvasókat. Átbogarásztam a teljes fogadási kínálatot, de a közelgő VB és a nyári szezon ijesztően leszűkítette a foci kínálatot, másra meg továbbra sem fogadok szívesen. Szóval ha ütős tippeket nem is – olyat, mint egy BL elődöntő -, remélem azért győzteseket sikerült találnom.

Nem volt könnyű a meccsválasztás mára, de a tegnapi szabadnap után nem lustálkodom tovább. Ma, a tegnapi kissé hűvös hangulat után az igazán fagyos Finnországba látogatunk és benézünk az első, illetve másodosztályba – ahol egy igazán nehéz meccsel próbálunk szerencsét – és egy meccsünk van a cseh kettőből. A meccsek utánra egy jó cseh sör az ajánlatom, hogy kipihenjük a napunkat és levezessük a bennünk levő feszültséget.