2020.02. 05.

Darts PL 2020- MVG, a fogadóirodák favoritja.

Darts PL 2020- MVG, a fogadóirodák favoritja.

"Bizony, nem kis meglepetésekkel kezdődött az év első fontos versenye Milton Keynes-ben. Rögtön az első napon kiesett a Masters elmúlt öt évének bajnoka, Michael van Gerwen."- olvastam február elsején délelőtt a 9 nyíl oldalán. Gondolta magamban kellően föl lesz spannolva a holland.

 

  • M.V. Gerwen. A holland világelső az elveszített világbajnoki döntő után biztosan fölszívja magát, pontosabban visszatérhet a teljesítménye a rendes kerékvágásba, mert számomra az egész VB alatt önmagához képest visszafogottabb volt /szubjektív vélemény/. No de mit is jelent nála a visszafogottság, hisz mégis csak döntőt játszott, ahol persze kifogott egy brutál formában lévő Wrightot, viszont így is dobott a holland 16 180-at 102,88-as átlag, és 111-es első 9 nyíl mellett. A mezőny rendkívül kiélezett, míg a régi időben kevesen tudtak felnőni pl. a top 5-höz, addig manapság már az élmezőnybe beletartozik 20-25 olyan játékos, akiket soha nem szabad leírni, és akik bármikor képesek bármikor bárki ellen az extrára. Így tud gyakorlatilag ott lenni a világ tetején, és évek óta nyújtani igen magas teljesítményt, nem is csoda hogy a fogadóirodáknál is a legesélyesebbnek számít a Premier League sorozat megnyerésére. A még mindig csak 30 éves MVG 5 alkalommal vitte el már ebben a sorozatban a pálmát, 2013-ban először Phil Taylor ellen, majd a rá következő esztendőben is "elvergődött" a fináléba, ahol azonban a honfitársától Barneytól szenvedett vereséget. Az teljesen természetes dolog, hogy egyszer-egyszer rosszabb napot fog ki, vagy jobbat az aktuális ellenfele, de a PL pont  arról szól, hogy fordulóról fordulóra lehet kiköszörülni a csorbát. Ebben lehet nagy ász, ez feküdhet neki, ezért /is/ fordulhat elő, hogy a jelenlegi formája, és egy elveszített VB döntő után is ő a legesélyesebb, ő favorit.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Darts világából

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!