2020.02. 20.

Darts Pl. 2020. Világbajnokok csatája. Wright-Cross

Darts Pl. 2020.  Világbajnokok csatája. Wright-Cross

Két évvel ezelőtt szintén a harmadik fordulóban találkoztak, és az akkor friss világbajnok Cross két vesztes meccs után letudta győzni skót ellenfelét egy igen parázs összecsapáson.

  • A friss világbajnok 1 pontot gyűjtött két játéknapon, igaz két piszok nehétz ellenfél ellen lépett a színpadra. MVG-től ki lehet kapni, Garyvel is le lehet ikszelni, tehát fölöslegesen ezekből az ütközetekből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Aztán a hétvégén a Players Ch.-en már az elődöntőig menetelt, hozzáteszem nem volt nehéz útvonala odáig, de ott I. White előtt fejet kellett hajtania. Anno két éve Cross mikor világbajnokként szerepelt a PL.-ben, két vereséggel kezdett és a harmadik fordulóban kapta össze magát éppen Snakebite ellen, ezúttal a skótona sor hogy végre győzelmet tudjon fölmutatni. 
  • Voltage önbizalmának nagyon sokat jelenthetett az Aspinall elleni siker, közel 95-ös átlag, és a reakció a korai breakre, úgy gondolom minden a helyén volt. Ezt követően aztán jött tőle egy nem várt vereség Bakertől a Pl. Championshipben, majd a következő napon Sedlacektől is. Bizonytalannak tűnik a tar dartsos, de a múlt csütörtökön jól megmutt, hogy soha nem szabad leírni. 
  • Valamivel esélyesebb nálam a skót, de a 12 leget szerintem kijátszhatják, amiben két ilyen játékostól 7 180 manapság már nem lenne nagy kérés, ugyanakkor legutóbb Cross előszeretettel váltogatott szektort, amit most remélhetőleg nem gyakorol tovább. 
  • A Price-Gurney mérkőzés esélyeiről megtudhattok mindent a másik darts cikkünkből. Érdemes elolvasni, mert igen parázs mérkőzés várható a két dartsostól. 
tipp
P. Wright - Rob Cross
180-ak száma 6,5 | Több, mint 6,5 | 1.90 | (4/10)

kapcsolódó meccs

P. Wright - Rob Cross

2020. 02. 20. 20:15 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jacksly 2020-02-20 10:54:12
Szerintem most nem lesz döntetlen (mint egy hete, amikor jó sok döntetlen volt).
Én ezeket a győzelmeket várom:

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.02.20. 20:15
P. Wright - Rob Cross
1X2
P. Wright
1.86 7 - 5
2020.02.20. 21:35
M. van Gerwen - N. Aspinall
1X2
M. van Gerwen
1.40 5 - 7
2020.02.20. 22:10
D. Gurney - Ger. Price
1X2
Ger. Price
1.71 6 - 6
2020.02.20. 22:50
Glen Durrant - G. Anderson
1X2
G. Anderson
1.97 7 - 4
Eredő odds 8.77
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 8770

további tippjeink a Darts világából

Ha december akkor darts VB, ha darts VB akkor Tipplap nyereményjáték!
Ha december akkor darts VB, ha darts VB akkor Tipplap nyereményjáték!
Ha december akkor darts VB, ha darts VB akkor Tipplap nyereményjáték!
Ha december akkor darts VB, ha darts VB akkor Tipplap nyereményjáték!
Ha december akkor darts VB, ha darts VB akkor Tipplap nyereményjáték!
Ha december akkor darts VB, ha darts VB akkor Tipplap nyereményjáték!