2019.05. 23.

Final 4 a darts PL-ben. Gerwen-Gurney.

Final 4 a darts PL-ben. Gerwen-Gurney.

A holland világelsőt tartják esélyesnek megnyerni az idei sorozatot is, ami nem csoda, hisz apróbb megingások mellett azért meglehetősen meggyőző teljesítményt nyújtott ebben a szezonban MVG.

Superchin az utolsó fordulóban aratott győzelmével bebiztosította a helyét a legjobb négyben hiába nyert Price, ezzel legjobb PL. eredményét is följegyezheti a magának az észak-ír versenyző. A másik oldalolon MVG esetében csak az volt a kérdés, hogy hányadik helyen masíroz majd be  a "Final4-ba", de mivel Cross elbukta az utolsó ütközetét, a holland meg begyűjtötte, így az ölébe hullott az első hely. Nehéz eldönteni, hogy a két kopasz közül ki járt jobban, hisz  Wade is tudott olykor extrát nyújtani, míg Gurney is a szememben még az a kiismerhetetlen dartsos, aki jelenleg a világon tényleg képes bárkit legyőzni, de egy pillanat alatt maga alá is tud kerülni. A fogadóirodáknál az ő találkozójuk abszolút esélyese a holland világelső, mint ahogyan az egész sorozatének is, ugyanakkor ezen a szinten  azt gondolom, hogy bármi előfordulhat, és Gerwen idén már mutatott be érdekes teljesítményeket negatív irányba, sőt a hétvégi ET-on Thortontól szenvedett vereséget. Ráadásul a legutóbbi 4 ütközetükből 3-at is Gurney tudott győztesen lehozni, így mivel egyik féltől sem áll messze a tripla 20-ak bevétele, az egyik legjobb opciónak a 180-ak száma tűnik. 

Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1.70
bet365.com  
Pinnacle  
Unibet 1.67
tipp
M. van Gerwen - D. Gurney
180-ak száma 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.60 | (4/10)

kapcsolódó meccs

M. van Gerwen - D. Gurney

2019. 05. 23. 20:15 | Premier Liga - Végső győztes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Darts világából