2019.05. 16.

Leeds ad otthont a következő fodulónak. Darts PL.

Gandras
Leeds ad otthont a következő fodulónak. Darts PL.

A listavezető Cross a harmadik helyen álló Wade ellen lép színpadra a darts premier league középső szakaszának utolsó állomásán.

hirdetés

A legjobb négy már megvan Rob Cross számára, de nagy kérdés hányadik helyen végez, ugyanakkor még Wade lecsúszhat az elődöntőről. Egy biztos, hogy a tar versenyző a holland világelsővel már csak a döntőben találkozhat, tehát ebben a tekintetben a részéről már nagy téttel nem bír a találkozó. Noha a mérkőzés esélyese alapból ő, viszont úgy gondolom hogy a kimenetel erősen képlékennyé vált, az elmúlt 24 órában a győzelmére kínált odds szépen elkezdett fölfelé kúszni. Február 14.-én találkoztak egymással a sorozatban, és akkor 7-4-re tudott nyerni a világranglista második Voltage, nem árt megemlíteni közben hogy két leges hátrányban is voltmár. A ET hétvégi állomásán az egykori amper-vadász meglehetősen korán kiesett De zwaannal szemben, pedig nem kezdett rosszul, míg Wade el sem indult a versenyen. A "tét-nélküliség" kölcsönözhet némi felszabadultságot Cross játékába, ami akár a 180-ak szállításában is megmutatkozhat. 

tipp
R.Cross-J-Wade
Legtöbb 180: Cross | 1.61 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

további tippjeink a Darts világából

A holland világelsőt tartják esélyesnek megnyerni az idei sorozatot is, ami nem csoda, hisz apróbb megingások mellett azért meglehetősen meggyőző teljesítményt nyújtott ebben a szezonban MVG.
Gandras
0 Tovább
A holland világelsőt tartják esélyesnek megnyerni az idei sorozatot is, ami nem csoda, hisz apróbb megingások mellett azért meglehetősen meggyőző teljesítményt nyújtott ebben a szezonban MVG.
Az elmúlt VB, illetve a tavalyi PL döntőjének a visszavágójáról van szó, a minőségi darts azt gondolom hogy garantált ma estére.
Gandras
0 Tovább
Az elmúlt VB, illetve a tavalyi PL döntőjének a visszavágójáról van szó, a minőségi darts azt gondolom hogy garantált ma estére.
Második szakaszához érkezett a darts PL idei kiírása, Barney kiesése után már csak nyolcan küzdenek tovább, ezúttal Belfastban záporozhatnak a 180-ak.
Liguriano
0 Tovább
Második szakaszához érkezett a darts PL idei kiírása, Barney kiesése után már csak nyolcan küzdenek tovább, ezúttal Belfastban záporozhatnak a 180-ak.

belépés

friss sporthírek

partnerek

címkék