2019.01. 04.

Kézimunka: Felkészülési mérkőzés

Kézimunka: Felkészülési mérkőzés

A közelgő világbajnokságra való készülés jegyében csütörtöktől háromnapos tornát rendeznek Spanyolországban, amelyen a házigazdák mellett Fehéroroszország, Lengyelország és Szaud-Arábia válogatottja vesz részt.

 

 

Spanyolország-Lengyelország

A Palenciában megrendezett torna első napján, csütörtökön az Európa-bajnoki címet védő Spanyolország Szaud-Arábiával találkozott és Jordi Ribera csapata lemosta a pályáról az arabokat (42-25). A mérkőzés legeredményesebb játékosa Angel Fernandez volt kilenc találattal. A két válogatott története során most találkozott egymással először, nem véletlenül esett rájuk a választás, hiszen a hispánok január 11-én Münchenben a szintén ázsiai Bahrein ellen kezdik meg világbajnoki szereplésüket. A lengyel csapat hiányos kerettel érkezett a tornára, többek között Daszek, Chrapkowski és Paczkowski is kihagyja a tornát kisebb egészségügyi problémák miatt. Az első napon a fehéroroszokkal találkoztak és kaptak ki tőlük 2 góllal. Ma sem lehetnek vérmes reményeik, annyira azonban nem fogják őket agyonverni Sarmientóék, mint tették ezt a szaudiakkal, de 7-8-9 góllal így is lehet közte.

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ahmigo 2019-01-04 20:12:46
Szia Kispályás,
Csatlakozom Holding kollégához, engem is érdekelne a véleményed a Siófok - Holding 47,5 ponthatárral kapcsolatban. Szerintem bőven megdobják, de ez csak a az én véleményem.
Köszi
itamasi 2019-01-04 17:11:11
szia Kispályás, a portugál tunézia mecccsel kapcsolatban szeretném kérni a segítségedet. nem találom, hogy hol lesz a meccs. tudsz vmi jó linket, ahol ilyen alapinfókat meg tudok názni? portugálok sztem nyerhetnek, mi a véleményed a meccsről? köszi
Holding 2019-01-04 13:15:28
Szia Kispályás kíváncsi lennék a véleményedre EHF Kupa
34802 V
Siófok - Herning-Ikast
Több, mint 47,5 (Gólszám 47,5)
1,50
35081 V
Municipal Craiova - Nyköbing F.
Több, mint 43,5 (Gólszám 43,5)
1,50

további tippjeink a Kézilabda világbajnokság világából