2019.11. 30.

Kézimunka: Női világbajnokság, 1. nap

Kézimunka: Női világbajnokság, 1. nap

Japánban szombaton veszi kezdetét a 24. női kézilabda kézilabda-világbajnokság. A torna különösen fontos, hiszen a helyezések alapján innen lehet kvalifikálni az olimpiára. Ez lesz az utolsó világbajnokság, amelyen huszonnégy válogatott vesz részt, két év múlva Spanyolországban már harminckét alakulat küzd majd a helyezésekért. A mérkőzéseket délelőtt játsszák, így tippjeimmel előző nap, kora délután fogok jelentkezni.

Az első napi kínálatot átnézve azt kell, hogy mondjam, a bukik nem kényeztettek el bennünket. Brutális hendikkel kínálják a valamirevaló szorzókat. Nyilván a gyengébb, nem európai válogatottakat agyon fogják verni, de azt ne felejtsük, hogy elsősorban a győzelem számít, az teljesen mellékes, hogy tíz, tizenöt, esetleg húsz lesz-e közte, így az olyan kérdésekre, hogy megverjük-e a kazahokat tizenhét góllal, nem fogok tudni felelősen válaszolni, mert teljesen lutri. Valamint az sem mellékes, hogy naponta, két naponta kell majd pályára lépni, ezért fontos az, hogy fokozatosan formába lendülve, erőiket jól beosztva haladjanak előre az esélyesek. Lesznek olyan mérkőzések is, amelyeken a kulcsemberekre kevesebb szerep hárul majd és az utolsó fordulóban már a számolgatásnak, a spekulációnak is kiemelt szerep jut, hiszen nem mindegy milyen ágon folytatják majd a küzdelmeket. Nagy valószínűséggel ismét európai csapatok osztoznak majd az érmeken és a nyolc között sem lesz nagyon más kontinens csapata. Talán a házigazdák odaérhetnek, Dél Korea és Brazília is okozhat kisebb meglepetést, valamint Angolának sincs rossz csapata, de az afrikai válogatott a szűkös anyagi lehetőségei miatt negyven órás utazást követően pénteken érkezett meg a helyszínre, ezért akklimatizálódni, hozzá szokni a nyolc órás időeltolódáshoz nincs idejük. Szombaton már mérkőzést játsszanak Szerbiával. Erre a meccsre a 4.5 gólos hendi, a körülményeket figyelembe véve 1.85-ért igen barátinak tűnt, a bukik azonban kapcsoltak és két góllal megtoldották ezt. Lekics nélkül és a fő gólfelelősük, az anyai örömök elé néző Krpezs-Slezák nélkül számomra már nem képvisel értéket.

Az első napi tizenkét mérkőzésből azért találtam kedvemre valót, a B csoportban Dánia Ausztráliával mérkőzik meg.

 

KÉZILABDA, VB, NŐI, B CSOPORT | 2019.11.30. 12:30

DÁNIA-AUSZTRÁLIA

 

  • A dánok kapitánya a tavalyi Európa bajnokságon hatodik helyezett csapatának szavazott bizalmat, kiegészülve a Siófok szélsőjével Simone Böhmével és a Metz átlövőjel, Louise Burgaarddal. Klavs Bruun Jörgensen gárdája a francia válogatott mellett a csoport egyik esélyese, azt gondolom, hogy a második helyért a német és a brazil válogatottal kell majd megküzdeniük.

  • Véleményem szerint a mezőny egyik leggyengébb tagja az ausztrál hölgykoszorú. Legutóbb 2013-ban jártak világbajnokságon, akkor a csoportkörben mind az öt találkozójukat elbukták, nem is kis különbséggel. Az Elnök Kupában döntetlent játszottak Paragayal, majd kikaptakDominikától, így az utolsó helyen végeztek. Azt gondolom, hogy szombaton is nagyon ki fognak kapni, hogy mennyi lesz közte azt nem tudom megjósolni, de a dánoknak jó kis bemelegítő mérkőzés lesz ez, amelyen már az első félidőben erőt fognak demonstrálni, hogy aztán a második félidőben rápihenhessenek a másnapi Dél-Korea elleni, vélhetően már komolyabb találkozóra.
tipp
Dánia - Ausztrália
1. félidő - Gólszám 24,5 | Több, mint 24,5 | 1.85 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Dánia - Ausztrália

2019. 11. 30. 12:30 | vb, női, B csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsibó196 2019-11-30 20:22:12
Komoly hiba van az elemzésben, felesleges számolgatni az utolsó meccseken, mert már meg vannak az ágak. Csoportonként az első 3 jut tovább és viszik magukkal az egymás elleni eredményeket. Az egyik középdöntős csoportban az A és B csoport tovább jutói lesznek, a másikban a C és D csoporté. Csak utána lesz keresztbe játszás a csoportelsők és -másodikok között.
kolesz 2019-11-30 13:14:37
Szia Palya!
Koszi a tippet. Bl-bol Kielce es Biduosa +1,5 mehet szerinted? Koszonom a valaszt.
itamasi 2019-11-30 12:27:38
a szokásos női tornakezdet... totál kiszámíthatatlan.. francia,holland bukó, románok 15-tel kapnak ki. kemény. fotelban nézni kell ezt hátradőlve, nem fogadni az elején, sztem.
Matthewryz 2019-11-30 12:07:52
Sziasztok. Norvég ,svéd mécsről milyen tipp lenne jó? Eléggé bizonytalan vagyok a hendik magasak...
Zepta 2019-11-30 09:49:31
Két biztosnak tűnő meccsel támadok. Igaz, hogy első mérkőzések, de ezekkel nem lehet gond. Pici a szorzó, de inkább ez, mint egy bizonytalan román-spanyol...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.11.30. 10:00
Franciaország - Dél-Korea
1X2
Franciaország
1.11 27 - 29
2019.11.30. 10:00
Hollandia - Szlovénia
1X2
Hollandia
1.19 26 - 32
Eredő odds 1.32
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1320
castee 2019-11-30 09:18:42
magyar védekezéssel mi a helyzet?
értem ezalatt, hogy milyen hatásfokkal mûködik?
vki tud róla infot adni?
mindkét csapat eléri a 20 találatot : NEM ( bet365 opcio és ezmiatt kérdezem a védekezést)
Mozso 2019-11-29 18:20:32
Magyarok kapcsán én nem sok jóra számittok.
Főként az Édosz-Kinizsiből vannak ki válogatva az emberek.
A Mihaldinec olyan rossz irányitoba mind az Édoszba,mind a válogatottba,mind a bűn!
Remélem a Gabi lesz az irányító.
A dán egy klasszis szélsőt,Bódi Bernit meg itthon hagyta.
Nagy luxus.
Jokyaa 2019-11-29 15:17:33
Szia. Német-Brazil meccsen 47,5 over jó lehet?

további tippjeink a Kézilabda világbajnokság világából