2019.01. 12.

Kézimunka: Világbajnokság -3. nap

Kézimunka: Világbajnokság -3. nap

Tegnap láthattuk, hogy a nagyok még koránt sincsenek formában, de nem is kell, hiszen hosszú még a torna. Az úgynevezett kicsik pedig főleg itt az elején még harapnak, aztán ahogy haladunk előre fogyni fog a lendületük, hiszen nincsenek hozzászokva ehhez a terheléshez. 

 

 

Tegnap a brazilok remekül tartották magukat és csak kétgólos vereséget szenvedtek a még csak alapjáraton pörgő franciáktól. A galloktól egyedül a lövések felét védő Gerard dicsérhető csak, a brazil csapatból Toledo emelkedett ki a maga nyolc góljával, többek között ennek is köszönhető, hogy a mérkőzés legjobbjának választották a Plock jobbátlövőjét. Érdekesség, hogy a mérkőzésen egyik csapat sem végezhetett el hétméterest. Németország a nyitómérkőzésen az első félidőben elintézte az egyesített koreai csapatot, a második játékrészben érezhetően tartalékoltak és jobbára a második sor játszott. Véleményem szerint ma nehezebb dolguk lesz a házigazdáknak, de legalább négy-öt-hat gól  lesz közte, tekintettel arra, hogy a brazilok tegnap nehéz mérkőzést játszottak, a németek viszont egy könnyebb meccs után pihenhettek egy napot.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Elender 2019-01-12 14:29:28
köszi a választ, hasonlóan látjuk, plusszban a Siófok sem annyira tapasztalt nemzetközi meccseken és a formája sem kiegyensúlyozott

további tippjeink a Kézilabda világbajnokság világából