2019.01. 15.

Kézimunka: Világbajnokság-6. nap

Kézimunka: Világbajnokság-6. nap

A tegnapi nap sem telt el meglepetések nélkül, a társrendező Németország döntetlennel zárt az oroszokkal és a spanyolok is megszennvedtek a következő olimpia házigazdájával Japánnal. Ma hat mérkőzésre kerül sor, köztük egy igazi rangadóval, Franciaország Németországgal csap össze, amely valószínű eldönti az A csoport első helyét.  

 

A németek a nyitófordulóban lesimázták az egyesített Korea csapatát, a második körben kiütötték Brazíliát, tegnap azonban egy kevés gólos meccsen szenvedtek az oroszok ellen, egyedül csak a nyolcgólos Geinsheimer teljesítménye volt elfogadható, a többiek mélyen a tudásuk alatt játszottak. Lehet, hogy ebben már benne volt az, hogy gondolataik már a mai rangadó körül jártak. Az oroszoknál Kireev tizenegy labdát hárított, de az 5+1-es védekezéssel sem nagyon tudtak mit kezdeni Druxék. A világbajnoki címet védő franciák csupán két góllal tudták legyőzni a brazilokat az első fordulóban, utána viszont a szerbeket nagyon elverték és tegnap is sima meccset játszottak Koreával. Az első félidőben még jól tartották magukat az ázsiaiak, de a 40. perc tájékán elfogytak, innentől kezdve nem sok kérdés maradt. A mérkőzésen Remili volt a legeredményesebb hét találattal, de a mind a hat helyzetét gólra váltó Mahé teljesítménye is elismerésre méltó volt, valamint Grebille, Luc Abalo és Luka Karabatics sem hibázott lövést. Azt gondolom, hogy a mélyebb kerettel rendelkező franciák ezt a meccset hozni fogják, nem is egy góllal, ráadásul köztudott, hogy a formaidőzítés mesterei is, biztos vagyok bennne, hogy az első kisebb csúcspontjukat ma fogják hozni. Nagy valószínűséggel Nikola Karabaticsot is nevezni fogják, aki a vártnál gyorsabban gyógyul műtétje után, ezért vasárnap csatlakozott a franciák keretéhez. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ahmigo 2019-01-15 18:40:10
Szia Kispályás,
A francia - német meccsen szerinted érdemes-e a gólokra menni?
Szerintem a 49,5 over jónak tűnik.
Szerinted?
pirata 2019-01-15 15:50:33
Oroszok nyerhetnek ma ?
tothantal.111 2019-01-15 15:47:39
Üdv Kispálya én Oroszországra fogadtam nagyobb téten szerinted jól tettem ?
Lencsés István 2019-01-15 11:48:55
Sziasztok.

Németország - Franciaország
Vendégcsapat 1-5 góllal nyer (Nyertes különbség)
Odds: 2,25

további tippjeink a Kézilabda világbajnokság világából