2019.01. 20.

Kézimunka: Világbajnokság-sorsdöntő mérkőzés vár a magyarokra

Kézimunka: Világbajnokság-sorsdöntő mérkőzés vár a magyarokra

Ma négy mérkőzéssel folytatódnak a középdöntő küzdelmei, válogatottunk kulcsmérkőzésen lép pályára Tunézia legjobbjai ellen. Kombim másik elemét pedig egy női EHF-kupa mérkőzés adja.

 

 

Magyarország-Tunézia 

Tegnap az olimpiai bajnok házigazdák ellen lépett pályára válogaotunk. A mérkőzésen már a mai meccset szem előtt tarva  főleg a fiatalok kaptak lehetőséget. Kulcsembereik kevés időt töltöttek a pályán, végig lassítottuk a játékot és végül elértük a célunkat, minimális különbségű vereséget szenvedtünk, Szita Zoltán pedig bátor játékkal és hat tslálattal debütált a világbajnokságon. Tunézia szintén takaréklángon égett a svédek ellen, viszont ők nem tudták elkerülni a kiütéses vereséget, méretes zakó lett a vége. Azt gondolom, hogy ma újult erővel megszerezzük a két pontot az Afrika-bajnok ellen. 1.40

 

Besancon-Larvik

A csoportkör harmadik mérkőzésén a francia csapat vendége lesz az egykor szebb napokat látott Larvik. A hazaiak nyolc év után tértek vissza a nemzetközi porondra, edzőjük pedig a Győrben is megforduló zseniális védő Tervel, aki még ismerős lhet francia oldalon, a Siófokról kurtán-furcsán távozó Lara Gonzales. Mai vendégeikhez hasonlóan két vereséggel indították a szezont, a tippmesterek szerint toronymagas esélyesei a meccsnek, győzelmükben én sem kételkedem, de nem fogják agyonverni a norvégokat, Véleményem szerint a Larvik legfeljebb hat góllal kapnak ki. 1.40

Eredő: 1.96 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szoki 2019-01-20 21:30:48
Retkes osztrákok!
Niké 2019-01-20 15:34:02
Japók megszivattak rendesen!
Niké 2019-01-20 12:40:18
Magyar-Tunéziairól annyit tegnap jók voltunk tehát ma ikszelünk újra!
Legalábbis Argentína ellen gyengék voltak fiúk majd Angola és Katar már sokkal jobbak utána Egyiptom ellen szintén örülhettünk az iksznek még kettős fórban sem mertünk gyors gólt dobni,pedig egy közel perc volt még vissza majd a svédek és dánok ellen megint két jó meccs volt hiába lett vereség.
Most ezalapján bűn rossz játékkal megint egy ikszért mi támadunk majd és örülni fogunk ha Nagy Laci kihúzz minket egy ikszre a végén egy gyors lesétálás után.(rohanás azért túlzás lenne)
Niké 2019-01-20 12:33:15
Szia Kispályás!
Nem tudom hogy vagy ezekkel az ELnök kupás párharcokkal,de én már tegnap is a kisebb játékerőt képviselők sikerét vártam.(kettőből egy jött be Ausztriát verte Argentína míg Bahrein a végére lett csevapcsicsi)

Nálam ma a 05197 02 a nap tutija!
Ez a Japán 6-10 góllal veri Angolát!
Ma egy orosz-Katar V vagy Macedónia-Chile amolyan Bahreines húzósabb vendéges tipp,ezekben azért bízok elvégre az európai csapatok köztük az orosz vagy macedón is reálisan olimpiai selejtezős helyet akartak elérni.
Ez nem sikerült így lehet egy kis pénzt keresni elven míg a magát újra felépítő Katar vagy a fejlődő Argentína számára egy-egy siker komoly sikerek és úgy ünneplik ezeket a sikereket akár a VB címet.
Magyarán a csalódott európaiak ellen fogadok hiszen számukra a 15. vagy 22.helyen zárnak teljesen mindegy számukra míg a lelkes épülő-fejlődő csapatokban hiszek.
Lesze egy Bahrein-Ausztria ma,ők egy csoportban voltak anno és héttel nyertek az osztrákok ma biztosra veszem ennek fele a mixen is erős határ esett.
Szerintem most ha nyernek az osztrákok nem nyernek néggyel!
Különben is a Bahreini kapust könnyű eltalálni,a tornán ő az egyik nagy vad a mini TOP3-as listámon övé az ezüstérem.
Az első nálam a szaúdiak 10-es számú beállósa!
A harmadik szintén szaúdi játékos,de ő az első számú kapus,egyik meccsükön amikor neten néztem védett egyet és úgy ünnepelt mint aki szintén Vb címet eredményező védést mutatott be.
Bizarr látvány volt!

további tippjeink a Kézilabda világbajnokság világából