2025.12. 02.

Férfi kézilabda Európa Liga: Kalrskrona – Ferencváros

Férfi kézilabda Európa Liga: Kalrskrona – Ferencváros

A férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének utolsó mérkőzése következik, a Ferencváros férfi kézilabda-csapata Svédországba utazik, hogy a Kalrskrone vendége legyen. Az első csoportkörös találkozón minimális különbséggel győzött a csapat, ma sokkal nehezebb lesz.

  • A csoportban eldőltek a lényegi dolgok. A Melsungen és a Benfica továbbjutott az a csoport első két helyén, a Fradi két győzelemmel magabiztosan a harmadik, már akkor is, ha ma vereséget szenvedne. Mivel hazai körülmények között megverték a Benficát és a Karlskronát is, így már csak a becsület a tét, főleg a svédek számára, hiszen ők nulla pontosak. Biztos, hogy hazai pályán szeretnék legyőzni a Fradit, hogy legalább győzelemmel búcsúzhassanak, a motivációt tekintve a svédek oldalára billen a mérleg.
  • A játékerőt tekintve talán nem, bár nagyon kiegyenlített a találkozó! Szombaton egy nagy rangadót nyert meg a csapat a Tatabánya ellen, kedden pedig már pályára kell lépni úgy, hogy hétfőn egy fárasztó utazást is átélt a csapat. Pásztor István, a csapat edzője elmondta, hogy három kulcsjátékos kiesett és további játékosok szerepeltetése kétséges! Kevesen vannak és a játékerő is csökkent a hiányzók kiválásával, viszont a csapategység nagyon erős és nem fognak feltartott kezekkel a pályára lépni!
  • Az első meccs 31-29 lett a Fradinak, de mindkét félidő nagyon szoros volt, csupán egy-egy góllal nyerte meg a két játékrészt a magyar csapat. Összefoglalva tehát nagyon kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, a Fradi játékereje kicsit jobb, de a sérültek miatt és a hazai pálya előnye miatt ez kiegyenlítődik, vagy már a vendégek oldalára billen. Már semmi nem múlik ezen a meccsen és a döntetlenért 8.00-ás a szorzó! Ebben a csoportban még nem volt döntetlen, egyáltalán nem lennék meglepve, ha végül remi lenne a vége! Ha lenne hendikepes ajánlat (A Tippmixprón nincs), akkor 1-2-gólos plusszos hendikeppel a svédeket nyeretném, így viszont, meg lehet próbálni a döntetlent 8.00-ért, vagy a hazaiak győzelmét 1,98-ért, esetleg a hazai győzelem +kevesebb mint 65,5 gól a meccsen opciót 3,60-ért.

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
Kalrskrona – Ferencváros
Döntetlen | 8.00 | (6/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Menelaos 2025-12-02 17:50:21
Már van +1,5 H lehetőség
Barnamedve 2025-12-02 20:25:11
Na az jó lehet!
Jordan 2025-12-02 11:37:14
Miért nem tétes meccset ajánlasz?
Barnamedve 2025-12-02 13:01:20
Ha értően elolvasod a cikket, akkor megkapod a választ!
"Ha lenne hendikepes ajánlat (A Tippmixprón nincs), akkor 1-2-gólos plusszos hendikeppel a svédeket nyeretném"
Más nem tetszett, amit ajánlott a Pro! Ez még reggel volt azóta nem néztem! Ha már adnak hendi-ajánlatot, akkor ez a javaslatom, amit itt írtam
Jordan 2025-12-02 23:11:56
azért közel jártál, nagyon közel :D

további tippjeink a Kézilabda világából

A női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében ma este igazi presztízsmeccs vár a magyar válogatottra, Románia ellen lépnek pályára. A találkozó tétje óriási, hiszen győzelem esetén a magyar csapat szinte biztosan bejut a negyeddöntőbe. Mindezeken felül a nemzetek közötti rivalizálás miatt fokozott motivációra lehet számítani.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com