2019.10. 08.

Kézimunka: A Bajnokok Ligája meccs után a bajnokit is behúzza a Valcea?

Kézimunka: A Bajnokok Ligája meccs után a bajnokit is behúzza a Valcea?

Mára egy román női mérkőzést választottam, a hat év után újra bajnokságot nyerő Valcea a Craiova vendégre lesz.

KÉZILABDA, ROMÁN BAJNOKSÁG, NŐI | 2019.10.08. 17:15
MUNICIPAL CRAIOVA-RAMNICU VALCEA

  • A hazai csapat nagy meglepetésre a 2017/18-as szezonban elhódította az EHF-kupát, a döntőben a norvég Kristiansand együttesét múlta felül az oda-visszavágós párharcban. Az előző szezonban azonban nem sok babér termett számukra, a csoportból sem jutottak a tovább, a román bajnokságban pedig a hatodik helyen végeztek. Az idei szezont sem indították jól, a három győzelem mellett két vereség is becsúszott már az eddig eltelt fordulókban. Az EHF kupában az első selejtezőkörben egy olasz csapaton jutottak túl, a következő körben a Tertnes együttesével játszanak majd, a két egyesület megállapodásának értelmében mindkét mérkőzt Romániában játsszák.

  • Hat év után újra bajnokságot tudott nyeni a Valcea, amely bajnoki címével jogot szerzett a Bajnokok Ligája indulásra, nem is kezdtek rosszul, hazai pályán 34-27-re verték a Bietigheim gárdáját. Komoly terveik vannak, ezért nyáron megerősítették keretüket, elsősorban Magyarországról igazoltak. Ana Maria Dragut Kisvárdáról, Zamfirescu Debrecenből, Mireya Gonzales és Asma Elghaoui Siófokról érkezett. További két játékost Dániából igazoltak, a Viborgtól Nörgaardot, aki az első BL mérkőzésén hét találattal tette le névjegyét, amellyel csapata legeredményesebb tagja volt, Krisztina Liscsevics pedig az Esbjergtől érkezett, de korábban Kisvárdán is játszott. A román bajnokságban eddig hibátlanok és már túl vannak a Bukarest elleni rangadón, ráadásul a fővárosiak a nyitófordulóban Zilahon is kikaptak Tadici csapatától, így jelentős hátrányba kerültek a bajnoki címért folytatott versenyfutásban. Azt gondolom, hogy ezt az előnyt nem fogja kiengedni a kezéből Florentin Pera együttese és két bajnoki ponttal lesz gazdagabb.
tipp
MUNICIPAL CRAIOVA-RAMNICU VALCEA
Valcea -1.5 | 1.72 | (10/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
itamasi 2019-10-09 15:57:13
mára van vmid? Bidasoa Irun és Alpha Hard lightos dupláról mit gondolsz?
itamasi 2019-10-09 15:53:18
köszi Kispályás, megvettem a tippedet tegnap! :_)

további tippjeink a Kézilabda világából

Újraélesztettük régi rovatunkat, a "Nagy tétes" sorozatot, ahol a nap legerősebb single tippjével érkezünk. Tartsatok velünk, jöhetnek kommentben olyan önálló ajánlatok, amire érdemes nagy pénzt tenni és önmagában is megéri. foto: pixabay.com

A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.
A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.