2018.06. 12.

Kézimunka: Most is elrontják az oroszok?

Kézimunka: Most is elrontják az oroszok?

A pénteken egygólos vereséget szenvedő orosz válogatott Permben fogadja világbajnoki selejtezőmérkőzés visszavágóján a cseh válogatottat.

 

Oroszország-Csehország

  • Az öt nappal ezelőtti írásomhoz képest nem sok újdonsággal tudok szolgálni. Annyi változás történt, hogy nem utazott Oroszországba a csapattal a hazai mérkőzés második félidejében parádés védéseket bemutató Stochl és Klima sem a keret tagja. Idézzük fel pár gondolat erejéig az első mérkőzést. Az oroszok villámrajtot véve az első félidőben végig magabiztosan vezetek, öt gólos előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második harminc percben fokozatosan zárkózott fel a hazai csapat, de szinte a végéig Dibirovéknál volt az előny. Az utolsó öt percre fordulva két gólos orosz előnyt mutatott az eredményjelző, háromszor is támadtak a három gólos vezetésért, de nem tudtak betalálni. Előbb a Dabason játszó Slachta egalizálta az eredményt, majd időkérés után a lefújás előtt nem sokkal Becvar találatával vezetett először a hazai csapat, ami egyben a győzelmüket is jelentette, a mérkőzésen találat nélkül maradt az Európa-bajnokság gólkirálya Zdrahala. A mai mérkőzésre jól megutaztatták a cseheket, hiszen a Moszkvától 1200 km-re levő Permben rendezik a találkozót, szokatlanul korai időpontban, 13:00 órakor. Nálam az első mérkőzéshez hasonlóan továbbra is orosz csapat a továbbjutás esélyese, a fejekben azonban biztos benne lesz, hogy alig egy éve (2017.06.17.) hazai pályán szintén sorsdöntő mérkőzésen csak döntetlenre végeztek Montenegro ellen, ami a januári Európa-bajnoki részvételükbe került. Fontos adalék még, hogy a mérkőzést montenegrói bírópáros fújja, az meg ugye közismert, hogy Szamszonyenko (a két szkopjei csapat tulajdonosa) révén elég jó a kapcsolat.
  • Tipp1: 09534 Hendikep 0.5 H 1.40
  • Tipp2: 09528 1. félidő H 1.60

Good Luck!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tyutyu19 2018-06-12 11:04:30
Sziasztok!

09507 H Oroszország -1,5 1,85

Sok szerencsét!
PetoPisti 2018-06-12 10:46:36
Én is ezt néztem mára, ha nem töketlenkednek a ruszkik már az első meccset hozták volna. Orosz keretet hol találok? Ott van mindenki aki számít kisápályás??
Robert0603 2018-06-12 08:53:47
Törölt hozzászólás
Finaworld 2018-06-12 05:34:07
Szia.

Van egy nagyon jó tippem a magyar - szlovén meccsre. :)

további tippjeink a Kézilabda világából

A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.
A Bajnokok Ligája play offban az RK Zagreb a Montpellier-t fogadja az Arena Zagrebben. Ez a kétfelvonásos párharc első mérkőzése.
Újraélesztettük régi rovatunkat, a "Nagy tétes" sorozatot, ahol a nap legerősebb single tippjével érkezünk. Tartsatok velünk, jöhetnek kommentben olyan önálló ajánlatok, amire érdemes nagy pénzt tenni és önmagában is megéri. foto: pixabay.com
Újraélesztettük régi rovatunkat, a "Nagy tétes" sorozatot, ahol a nap legerősebb single tippjével érkezünk. Tartsatok velünk, jöhetnek kommentben olyan önálló ajánlatok, amire érdemes nagy pénzt tenni és önmagában is megéri. foto: pixabay.com