2014.07. 19.

2 piros, 1 nyeremény

2 piros, 1 nyeremény

Mára ismét egy hatalmas volumenű összecsapással készülök, hiszen a finn 3. osztály északi csoportjának mai találkozója az az esemény, melyet minden sportfogadó betéve ken és vág. Félre a Houseizmussal, a jó sportfogadónak nem a jó meccsekre kell fogadnia, hanem a biztosakra. Szóval inkább végigszenvedek 90 percet, hogyha a végén a gatyámban valami vastagabb lesz, minthogy erekciót szenvedjek egy jóízű focirangadó után, ahol igaz, hogy szép és izgi volt a játék, de nyerni nem nyertem, inkább csak buktam. Szóval irány lapfölde, keressük meg Joulupukki nyerő szelvényét együtt.

OPS - KEMI

Oulun Palloseura jalkapalloSzóval nem rétestészta ez, hogPS Kemi Kingsy hosszúra nyújtsam, így egy rövid felvezetés kezdetnek. A finn 3. osztály több csoportból áll, szerény számításaim 4-ből, minden égtájra jut egy. Mi a mai napon a tőlünk legtávolabbi, északival fogunk foglalkozni. A hazai csapat az az OPS, amely tavaly még egyel fentebb tevékenykedett, de kiesésének hála sorra veszítette el nagynevű (cöh) játékosait. Ezt az előző szezonbeli teljesítményt át is mentették idénre, 20:22-es gólarányuk, és otthoni 9 pontjuk (9:9) elég silány, nem valószínű, hogy ismét a második osztályba léphetnének. Mai ellenfelük a listavezető Kemi, ők legutóbb is itt ténykedtek, sőt magabiztosan meg is nyerték a rangos skandináv sorozatot, ám a Play Off-ban már nem úgy ment, ahogy kellett volna, a HIFK kettős győzelemmel búcsúztatta őket. A cél idén is a felfelé kapaszkodás, az irány eddig egész jó, 14 meccsen 33 pont, legutóbbi 5 találkozójukat megnyerték, 33:12-es gólarányuk elég beszédes. Egyetlen szembetűnő dolog van, hogy döntetlent még nem játszottak, ám ez igaz a teljes finn vonalra, a tavalyi északi csoportban 27 meccsből max. 6 döntetlen született egy-egy csapatnál.

Hogy mi könnyítheti meg a dolgukat és billenti a mérleg nyelvét feléjük? Persze erősebbek, jobbak, és persze vendégségbe mennek, ami mindig nehézséget jelenthet, de nem hinném, hogy a tavalyi elhúzott mézesmadzag után ne tennének meg mindent azért, hogy megint az élvonalban legyenek. Szóval a triviális dolgokon felül érdemes azt tudni, hogy az OPS legutóbb is a hazai csapat szerepkörében díszelgett, és jó házigazdaként átengedte a győzelmet esélytelenebb ellenfelének, ráadásul buliból még két szép piros lapot is összehoztak maguknak. Az egyik ilyen díszmadár egy védő volt, míg a másik egy csatár. Mind a ketten a kezdő felállás részei voltak, hiszen 11 illetve 13 találkozót játszottak le eddig a 14-ből. Persze, a két büntilap nem azt jelenti, hogy ma már 9 emberrel lépnek pályára, de a szokatlan felállás mindig nehézséget okoz, főleg ha alapemberek esnek ki.

Szóval, szerény véleményem szerint a listavezető vendégként behúzza ezt a meccset, a jobb formának és játékoskeretnek, valamint az irtózatos mázlinak köszönhetően, hogy a mai ellenfél kezdő XI-e nem az összeszokott csapatból fog állni. Természetesen a liga fontossága miatt netes tippről van szó, a szorzó 1.6-1.7 között mozog.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bryan Corby 2014-07-19 23:11:19
Remélem nem taáltad meg...
Eddig a piros lapos tervem 3-ból 3 negatív, lehet hogy a maradék kinézetett már meg sem írom.
tippegő 2014-07-19 16:36:08
Jó tippnek tűnnik, de nem lelem sehol:(

további tippjeink a Foci világából

A BL mai mérkőzésén a Dortmund hazai környezetben fogadja a Real Betis alakulatát. A német együttes három forduló után hat ponttal a 13. helyen áll, míg a spanyolok hibátlan mérleggel, kilenc ponttal az ötödik pozícióból várják az összecsapást.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!