2013.02. 13.

Ágyúgolyó-futam 2.0 – Újrajátszás, harmadik dörrenés, 2013-02-13

Ágyúgolyó-futam 2.0 – Újrajátszás, harmadik dörrenés, 2013-02-13

Az ágyúgolyó-futam 2.0 sorozat 9. fordulójának végére minden játékosunk kiesett. A játék szellemiségéből kifolyólag a nyereményt olyan játékos viheti el, aki „túlélő”. Jelenleg nincs ilyenünk, így jöhetett a feltámadás. A második nap összefoglalója.


Idézet az Ágyúgolyó-futam 2.0 játékszabályzatából (kiemelés: a szerk.): „A versenynap végén a rossz tippet adó játékostól elbúcsúzunk, a helyesen tippelők másnap is folytathatják a játékot. Mindaddig játékban marad egy játékos, amíg jól tippel a saját maga választotta eseményre. Amennyiben a 10. nap vége előtt mindenki kiesne, kezdjük elölről az egészet. Ha a 10. nap előtt marad pontosan egy játékos, azonnal ő a győztes. Ha pedig a 10. nap végére egynél többen maradnak versenyben, akkor pontozás alapján hirdetünk győztest.”

A szabályok semmiben sem változnak, egész egyszerűen azért, mert ez még ugyanaz a kiírás. Így aztán a hétfői játéknapra mindenkitől várjuk a tippeket, akik 2013. február 2-án is tippeltek. Akik akkor lemaradtak, a többiekkel szemben lenne méltatlan, ha most beszállhatnának. Ez ugyanis még mindig az Ágyúgolyó-futam 2.0, csak éppen az újrajátszás.

Lássuk a szabályzatot, amelyet eddig is minden nap közzétettünk a játék folyamán:

A játékban bárki részt vehet, aki regisztrált a Tipplap.hu-ra, vagyis mindenki, aki pl. ennél a játékfelhívó cikknél tud kommentálni, illetőleg február 2-án, szombaton, az Ágyúgolyó-futam 2.0 rajtjánál érvényes tippet adott le (az mindegy, végül bejött-e, ugyanis ez itt most a „feltámadás”). Alaphangon megint csak 10 napra tervezett a küzdelem. Minden tippelőnek lehetősége van az adott napra vonatkozó Tippmixes kínálatból kiválasztani egy mérkőzést, amelynek a kimenetelére tippet küld. (sorszám, esemény, nyereményszorzó). Nincs olyan megkötés, hogy háromesélyes fogadási lehetőségnek kell lennie (tehát tenisz, foci under/over 2,5 és mindkét csapat lő/nem lő gólt is szóba jöhet). A tippelőnek az a feladata, hogy az adott napi kínálatból kiválaszt egy tetszőleges eseményt, választ hozzá a kimenetelek közül (H, D vagy V) és melléírja a tippje leadása pillanatában érvényes Tippmix-oddszot. Fontos, hogy csak olyan esemény ér, amelyiket a Tippmixen élesben játszva kötés nélküli szelvényként is játékba lehetne küldeni. A valódi Tippmix-szel ellentétben itt tétösszeget sem kell feltüntetni, ugyanis pontokért megyünk. De az elsődleges szempont, a túlélés.

A versenynap végén a rossz tippet adó játékostól elbúcsúzunk, a helyesen tippelők másnap is folytathatják a játékot. Mindaddig játékban marad egy játékos, amíg jól tippel a saját maga választotta eseményre. Amennyiben a 10. nap vége előtt mindenki kiesne, kezdjük elölről az egészet. Ha a 10. nap előtt marad pontosan egy játékos, azonnal ő a győztes. Ha pedig a 10. nap végére egynél többen maradnak versenyben, akkor pontozás alapján hirdetünk győztest. Minden eltalált napi tippünkhöz tartozik egy pontérték, amit úgy számítunk ki, hogy a tipp elküldése pillanatában megjelölt oddszból levonunk 1 egészet (ha úgy tetszik, a tétet), ezzel is biztosítva azt, hogy lehetőleg ne érje meg 1,02-es szorzókat választani, hanem mindenki cirka 2-es szorzó körül gondolkodjon. Alsó határ persze nincs, viszont a felső határ legutóbb is jól működött, így nem változtattunk rajta, most is 5,0.

A napi sikeres fogadások nyereményszorzóit viszi magával minden talpon maradt játékos tovább, a következő körbe. Az újabb találatot pedig a következő nap végén hozzáadjuk (tehát nem szorozzuk vele, hiszen kvázi új szelvényről volt szó), így a végére kialakul egy erősorrend akkor is, ha többen túlélnék a 10 próbatételt.

Az első szériához képest hozott legfontosabb újítás is megmarad, tehát a Top4-től (vagyis amikor már csak négy játékos viaskodik egymással) nem lehet olyan eseményt kiválasztani, amit a többiek közül más már korábban lestoppolt magának. Aki előbb csap le magának egy eseményt, onnantól az már az övé. Még vele ellentétes kimenetelre sem lehet tippelni ugyanarra a találkozóra. Az a meccs onnantól minden szempontból tabunak számít a játékon belül. Ha tehát az alaptipp pl. over 2,5, arra a meccsre mástól H-D-V, under 2,5 vagy over 3,5 fogadásokat sem fogadunk el; a később tippelők válasszanak más találkozót.

A nyeremény 10.000 forint (10k) értékű Tippmix-fogadás, amelyet Nagga10 áll a játékos helyett.

A 10k-t egy szelvényre kell fölrakni egy alkalommal. Azt a szelvényt lefotózzuk és kitesszük a a Tipplapra és elküldjük postán a nyertesnek. Utána már azt csinál vele, amit szeretne.

A 2. nap összefoglalója, eredmények:

31-en kvaliztak a második fordulóra. Ketten teniszt, hárman jégkorongot, ketten német kézilabdát választottak, mindenki más a fociban bízott. A legtöbben a Celtic – Juventus BL-nyolcaddöntő első felvonásától várták azt, hogy mindkét csapat megzörgeti legalább egyszer az ellenfele hálóját. Kevés sikerrel.

Jégkorongot, mint már írtam, hárman kíséreltek meg eltalálni, közülük egyedül Ágyúnak sikerült és nagy mákja volt, mert a vezető találatot 2-2 után 7 perccel a vége előtt érte el a Färjestad csapata, addig egyetlen pillanatig sem voltak előnyben (sokáig még a hosszabbítás sem állt nekik). Ágyú szavait kicsit kitekerve, a tippmixet a „csak online bunda” nem érinti, így kell bemasírozni az újrajátszás 3. fordulójába. No meg úgy, ahogyan Tippmixbajnok tette. A tegnapi nagyot markolása után ma megelégedett egy könnyed 2:0-as teniszmeccsel, ám a pontjai száma így is közelíti már a 4-et, ami két forduló után nagyszerű teljesítmény.

Az első napon 1Viktor1 és horzsolt73 követték szorosan, ám kedden mindkettőjüktől búcsút vettünk. Rosberg viszont ismét nagyon jó, már a 2.

98-an kezdtük el az újrajátszást, két nap elteltével már csak 15-en maradtak talpon (szinte hihetetlen).

Akiktől a szerdai játéktippeket várjuk: Ágyú, Barca99, Coffos, DaMatta, focis99, Jules, körözött73, LuckyBeny, mate, Múmin89, piru08, rosberg, sepe, Tippmixbajnok, tutisanya.

Mindenki, akinek másféltől több pontja van: Tippmixbajnok: 3,95; rosberg: 3,50; Ágyú: 2,21; piru08: 1,86; tutisanya és Múmin89: 1,65-1,65.

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
S.Ramos4 2013-02-13 20:35:16
Sziasztok gratulálok a továbbjutóknak! És lenne egy kérdésem is mégpedig az,hogy ha valaki megnyeri annak mi a garancia,hogy meg is kapja a szelvényt ? Már a felajánló elküldte az oldal csinálójának a pénzt?:) Ezt csak úgy kíváncsiságból érdekel sajnos én már kiestem de remélem lesz 3.0-is ott nagy reményeket fűzök a játékhoz!sok sikert mindenkinek :D
tutisanya 2013-02-13 20:13:22
Sziasztok!!!!!!
196 Lübbecke- R-N. Löwen Kronau V 1,19
Esetleg túlélős tipp, de eléggé D szaga van........ :-)
LuckyBeny 2013-02-13 19:13:09
Sziasztok!
200 *(0-1) Real Madrid - Manchester Utd.: V 2,01
Múmin89 2013-02-13 18:57:44
217. Inverness CT - Kilmarnock H 1.78
rosberg 2013-02-13 17:10:27
Sziasztok!
Sztem a sahtar elveri a dortmundot,de ha mégse egy Xre mindenképp jo.
Igy a mai tippem:
210 (1-0) Sahtar D.-Dortmund H 1.43
focis99 2013-02-13 15:57:42
Reálnak drukkolok,de remélem a MU is betalál.

207 REAL-MU Mind2cs szerez gólt. IGEN H 1,54
körözött73 2013-02-13 15:49:36
Sziasztok!
Gratula minden továbbjutónak!
Mai tippem


216 1 Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V) 1.56 --- 1.97 H 1,56
DaMatta 2013-02-13 08:02:51
Hello!

Mai tippem:

150. M. Viola - G. Simon V 1.10

Hajrá!
dudu20 2013-02-13 04:29:59
érdemes volt virrasztanom így kiesni :SS grat a továbbjutóknak.
TRXman007 2013-02-13 00:12:54
Az is hihetetlen h a Gerrard nem tud berúgni egy 11est
meg hogy a Celtic otthon 61000 ember előtt
nem tudja bravúrra késztetni Buffont.. Az a hihetetlen.
janicsabi 2013-02-13 00:08:30
Igen-igen. 3. fordulós tipp.
Coffos 2013-02-13 00:05:42
Halihó!

Holnap nagyon sok 1,4 alatti elvileg "tuti" tipp van, de valahogy én most le akarom tudni,és a new yersey formáját kihasználni!

vagyis a tippem:
088 New Jersey - Carolina H 1.93

Ugye ez szerdai tippnek minősül janicsabi?

Hajrá Devils :D

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.