2015.10. 17.

Angliai beharangozó

Angliai beharangozó

A Citynél kulcsemberek hiányoznak, így Agüero, Kolarov és David Silva sem lesz ott a Bournemouth ellen, normális szorzór pedig csak valamiféle hendivel kapnánk, ráadásul jövő héten BL, ahol kellenek a pontok, a United szeszélyes, ráadásul mostanában nem is nyerni jár Liverpoolba, a Real Madridnál a fél kezdő sérült, egy másik adag pedig pihenni fog a PSG elleni meccsre, ráadásul a szorzó is botrányos és gyakorlatilag ugyan ez elmondható a Barcelonáról, a PSG-ről és a Bayern Münchenről is. De akkor mire fogadjunk? Kérdezi az egyszeri fogadó... Megpróbálom megfejteni!

 



Én ma szigetországban néznék körül, pontosabban a League One-ban.. A Bury fogadja a Rochdale gárdáját a 13. fordulóban. A Bury remekül startolt, és továbbra is csak két pont a lemaradásuk a két garantált feljutást jelentő pozíciótól. Nyolc meccs óta veretlenek a ligában, hat győzelmüket két döntetlen foglalja keretbe, legutóbb a Wigan ellen buktak pontokat, emberelőnyben, két hajrában szerzett góllal egyenlített a Wigan. A Rochdale ettől valamivel gyengébben muzsikál, ők már kívül találhatóak az első hatból, és vendégként nem túl bíztató a rekordjuk. 1-2-3, három vereség zsinórban. Szerintem ez a szorzó túl jó ahhoz, hogy ne próbáljuk meg.

Tipp: Bury (1x2)
Odds: 2.45 (Tippmixpró)


További három rövid tipp erejéig maradnék az aktuális ligában, ezek közül az első a Crewe - Gillingham. A Crewe alulról próbál kapaszkodni, de gondjaik vannak a góllövéssel. Otthon még nyeretlenek, 0-2-4 a mérlegük, zsinórban négy vereséggel, gólt azonban mindig lőttek. A Gillingham ezzel szemben a legjobb góltermelő eddig, igaz ez inkább a hazai produkcióknak köszönhető. Itt a lehetőség most, hogy idegenben is megmutassák az erejüket, hiszen a Crewe nem egy legyőzhetetlen ellenfél.

Tipp: Gillingham (1x2)
Odds: 1.70 (Tippmixpró)

Egy kis plusz, szimplán a statisztikákra alapozva: A Gillingham 12 meccsből ötöt hozott félidő X-re, idegenben hatból hármat, nyerni pedig egyszer sem tudott. A Crewe 12 mecséből kilenc ment a szünetre döntetlen állással, otthon hatból hat. Szerintem megérhet egy próbát a félidő X, de ami még jobban tetszik, az a félidő/vége fogadás.

Tipp: Döntetlen/Gillingham (Félidő/Vége)
Odds: 4.00 (Tippmixpró)


A harmadik League One tippem a listavezető Walsall és a Chesterfield összecsapása. Formát tekintve ég és föld a két együttes, a Walsall ráadásul nagy győzelmen van túl a Burton ellen. Remélem, hogy tartani tudják a formát, hiszen akkor a Chesterfield is könnyen pont nélkül távozhat tőlük. A Chesterfield formája csalóka, hiszen négy vereségük van az utóbbi öt meccsen, viszont olyan csapatokkal játszottak, mint a Coventry (jelenleg 5.), Burton (2.), Gillingham (2.), egyedül a Blackpool (22.) elleni vereséget kellene megmagyarázniuk, a többi abszolút vállalható. Az viszont biztos, hogy a vereségek keserű szájízt hagynak a játékosokban, főleg, ha ennyi van egymás hegyén-hátán. Nálam ez főleg a morál miatt egyes.

Tipp: Walsall (1x2)
Odds: 1.80 (Tippmixpró)


A negyedik pedig a Milwall, akik a Swindont fogadják. A hazaiaktól többet várok, és az elmúlt meccseken (kivéve az 5:3-as vereség, ahol a 3 gól azért már pozitív) már mutattak néhány bizakodásra okot adó jelet. Gólokkal verték a Port Vale és a Rochdale együttesét, és remiztek a Wigannel is. Végre sikerült otthon is nyerni, miután az első négy hazai meccsüket elveszítették, az áldozat a már említett Rochdale volt. A Swindon pocsék formát fut, az utolsó hat ligameccsükből ötöt buktak, egyet pedig döntetlenre hoztak. Az ilyen szériák nincsenek jó hatással egy sportoló kedvére sem. A Milwallt erősebb csapatnak tartom, ráadásul a Swindon gyengélkedik, ezért nálam ez egyes.

Tipp: Milwall (1x2)
Odds: 1.65 (Tippmixpró)


A mai utolsó két tippem egy ligával feljebbről, a Championshipből való. A Reading és a Middlesbrough hazai győzelmét nem hiszem, hogy túlzottan meg kéne indokolnom. Az ellenfeleik a Charlton és a Fulham.

Tipp: Reading (1x2)
Odds: 1.50 (Tippmixpró)
Tipp: Middlesbrough (1x2)
Odds: 1.50 (Tippmixpró)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.