2013.04. 02.

Bajnokok Ligája beharangozó, 2013-04-02

Bajnokok Ligája beharangozó, 2013-04-02

Gondolkodtam kicsit mit kellene megkockáztatni a soron következő BL-mérkőzéseken. Sajnálatos módon a Mix híveinek rossz hírem van, ezekre a meccsekre végkimenetelt megtippelni úgyszólván lehetetlen. Ha az egyik be is jön, a másik tuti elmegy. Persze azért remélem a Zrt. is bővített kínálattal lepi majd meg a kedves fogadókat.

 

Lássuk hát:

054 - 071 Bayern München - Juventus
A bajorok hétvégi produkciója tökéletes bemelegítés volt a kupameccs előtt, a "cseresor" (bár ilyen cseresorunk lenne!) egy laza kilencest gurított a nem éppen rossz védelméről híres Hamburgnak. Ők is szereztek gólt, rögzített szitu után kettőt. Természetesen a világ fogadói máris őrült összegekkel kezdték el pakolni a BM győzelmét, amely ennek hatására több mint két tizedet esett. 1.83-->1.62 itt tartunk most,  a vége pedig valahol szerintem 1.5...-körül lesz... Kicsit utána olvasva a dolgoknak, hamar kiderült számomra, hogy miért lehetséges ez. A Juve stabil csapat, nem fognak 9et kapni Münchenben, ebben biztosak lehetünk, ugyanakkor elöl akadnak gondjaik. Egyes internetes források szerint az Inter ellen a győztes gólt szerző Matri-t sérülés miatt kellett lecserélni a 74.percben, azonban ez 100%osan téves információ, Matri nem sérült és valószínű, sőt, több mint valószínű, hogy pályán lesz majd Münchenben. Az viszont nem téves információ, hogy a 95'ben jött a favágó Cambiasso (Inter-Juve 1-2) és letarolta egy(ből) pirosért cserébe az egyik személyes kedvencemet, Giovincot. (aki meg is sérült, nem léphet pályára) Vucinic influenzából tér vissza (nem is játszott hétvégén) szóval erősen kérdéses, hogy végig fogja-e bírni a 90 percet. Valószínűleg nem. Paul Pogba ezzel szinte biztosan bekerült a kezdőbe, de félő, hogy elöl csak a gyengélkedő Vucinic/Matri lesz őket pedig Van Buytenék hamar megleckéztetik. Robinho még az, aki bevethető, de ő oly kevés meccsen lépett idén pályára, hogy még. A Bayorok természetesen lenyilatkozták, hogy a torinóiak elleni meccsek mindig nehezek, valamint azt is, hogy "ideális esetben" nem kapnak gólt. Hát erre én is valóban kevés esélyt látok immár.
Tipp: Tippmixen: Bayern győzelem 1,61
Neten: 0-ra nyer a Bayern ~ 2,4-es odds


072 - 102 PSG - Barcelona
Ibra..Ibra és harmadszor is Ibra! Majdnem sikerült elintéznie, hogy ne legyen ott  az első meccsen a Barcelona ellen, de végül is a PSG fellebbezett és sikerrel járt, és mivel a Valencia ellen már letöltötte a büntetését a svéd támadó, így ott lehet és minden bizonnyal ott is lesz a kezdőcsapatban. Teszem hozzá, nem kicsi felháborodást váltva ezzel ki a közvéleményből, hiszen 2009ben például Eric Abidal (Barcelona) BL döntőt(!) hagyott ki kétmeccses eltiltása miatt. (egy erősen vitatható szitu miatt ráadásul) Továbbá azért azt is leszögezhetjük, hogy a két játékos stílusa ég és föld, ami a fair-playt illeti. Hmmm-hmmm... mi is van írva a PSG mezére? Fly Emirates? Nos magánvéleményem szerint erősen "benne volt a kezük" ebben a büntetés-mérséklésben. (Magyarán szólva az arabok tudták hogy létezik az az összeg amennyiért Ibra játszhat az odavágón Párizsban.) Ennyi. Ezek után a Barcelona esélyei némileg csökkentek, így én is óvatos lennék a Barcelona sikert illetően. Ami nekik fontos, az az, hogy idegenben szerezzenek gólt, vagy gólokat, lehetőleg minél többet. Ezt szerintem ezt végre is tudják majd hajtani.A párizsiak már nehezebb helyzetben lesznek, de természetesen  egy Ancellotti-csapat hazai pályán nem lebecsülendő ellenfél. Főleg pontrúgásokból lehetnek veszélyesek és azt jól tudjuk mivan akkor, ha Zlatan elé pattan a laszti...Thiago Motta sérülés miatt nem lép pályára.
Tipp: Tippmixen: 087 mindkét csapat szerez gólt - 1,64
Neten: Barcelona OVER 1,5 ~ 1,7 szorzókért) 


Hajrá hajrá!!!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-04-02 16:58:19
Jogos! :)
Am meg nem Robinho hanem Rubinho, mint arra fény derült.. :)
Ezek a brazil nevek... :D
Bastiano & Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo.. :D :D

ÜDV

további tippjeink a Foci világából

friss 2 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!