2013.10. 12.

Békéscsabai Előre FC - Szolnoki MÁV FC beharangozó, 2013-10-12

Kaptunk egy olvasói  elemzést, amit most megosztunk veletek is.

150. Békéscsaba Előre FC - Szolnoki MÁV FC
A pénteki válogatott kötelezettségek miatt nem rendeznek hétvégi fordulót az Európai topligákban. Ezek híján a Magyar másodosztályig megyek vissza ahol is egy érdekesnek tűnő párharcot a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki Máv FC találkáját választottam. A két csapat idei teljesítményét leginkább a hullámvasút útjához tudnám hasonlítani. Ennek eredménye a Csabai 7-ik és a vasutasok 12-ik helye a tabellán. A két gárda a hétközi ligakupa fordulóval melegített a hétvégi randevújukra. A Lilák párharca eldöntetlen maradt a Békéscsaba megosztozott az Újpesttel a pontokon, míg a Szolnok Kecskeméten vendégszerepelt és kapott ki egy gólzáporos mérkőzésen 4-2-re. Amennyire rossz a békési alakulat hazai mutatója, annyira gyenge a megyeszékhelyiek statisztikája idegenföldön.

A Békéscsaba még az első fordulóban tudta meggyőző teljesítménnyel 4-0-ra legyűrni a tök utolsó Tatabányát, az azóta lejátszott 3 hazai mérkőzésen egyetlen árva pontot sikerült csak gyűjteni. A Szolnoki legényeknek idegenben négy kört követően még nem sikerült győztesen elhagynia a pályát, 2 döntetlen mellett 2 vereség a mérleg. A Békéscsaba a hazai pálya előnyében bízhat tudatában a Szolnok gyengécske idegenbeli szereplése miatt, viszont tény, hogy Kis Károly alakulata 2008.11.15-én kapott ki utoljára a Békésiektől. Azóta kilenc lejátszott tétmérkőzésen 5 Szolnoki győzelem mellett 4 döntetlen szerepel az egymás elleni statisztikában. Szoros mérkőzésen meglátásom szerint egy-egy gólt fog szerezni mind a két csapat és 1-1 ponttal lesz gazdagabb a mérkőzés végén.
Tipp:  Döntetlen - 3,30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mici 2013-10-13 18:23:39
Sziasztok!

Nagyon tetszett nekem ez az írás! Ennek a hatására választottam ki ezt a meccset, amit amúgy észre sem vettem volna! Látom, hogy Dodo új tippster, remélem nem unja meg hamar, mint olyan sokan mások.

Köszi még egyszer!

Üdv
Mici
Dodo 2013-10-13 12:14:03
Kár, hogy nem tudtam megjátszani egyéb elfoglaltságok miatt :/
dudu20 2013-10-13 03:51:38
Ez igen telibe, szép volt, grat!

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.