2018.01. 28.

Belga csúcsbajnokin várunk gólokat!

Belga csúcsbajnokin várunk gólokat!

Egy Standard Liege – Anderlecht mérkőzésen mindig rengeteg szurkoló buzdítja a hazai csapatot, hiszen a lilák legyőzése nagyon fontos dolog! Ma is nagyon sokat jelent majd a publikum és a Liege szurkolók fanatizmusát pedig nem bizonyítja semmi sem jobban, mint egy korábbi drapi, amit egykori játékosuk, Steven Defour ellen feszítettek ki. Van egy remek ötletünk a mai meccsre!

12079 V.  Standard Liege – Anderlecht
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - 2,00

  • A hétközi fordulóban mindkét fél a vártnál gyengébb eredményt ért el, hisz az Anderlecht hazai pályán szenvedett vereséget, míg a Standard egy idegenbeli pontszerzés reményében lépett pályára, de egy hajrában bekapott gól miatt egység nélkül maradtak. Ma pedig egymásnak esnek, aminek gólok lehetnek a következményei! A hazaiaknál két játékos is hiányozni fog eltiltás miatt a védelemből, illetve a középpályáról, viszont a támadósorból szinte mindenki játékra kész.
  • Hazai pályán mindössze csak egyetlen vereséget szedtek össze, a helyezésük ellenére mindenképpen az otthoni teljesítményük figyelemre méltó, a belga élvonalban senki nem mehet biztosra a Maurice Dufrasneben.
  • Még az az Anderlecht sem, mely csapat jelenleg a harmadik helyen áll, s a szezonban a második legtöbb idegenbeli győzelemmel rendelkezik, szám szerint hatszor tudtak 3 pontot kasszírozni a kirándulásaik során.  A közelmúltbéli közös történelmük enyhén szólva sem a gólokról szóltak, de ahogyan szoktam írni, a sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak.

FH:18:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
premorten 2018-01-28 19:44:37
Hamar lejött,gratulálok!
Cisco 2018-01-28 19:43:26
Kösz, ez izgalom mentes volt!
gcfc 2018-01-28 19:35:19
Végre, sajnos ismét belenyúltam egy negatív sorozatba. Sajnálom, h ez a hét így alakult...
Örni 2018-01-28 19:32:41
Na, ez gyors volt! Sajna csak 1,95 volt rá. Gratula! Igen, jöhet a jó széria! :)
VFC11 2018-01-28 19:27:53
Végre megszakadt a negatív széria. 24 perc alatt sima liba. Most jöhet egy pozitív sorozat.Hajrá.

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.