2017.11. 27.

Bergamói túrán a boszorkányok

A tavalyi meglepetéscsapat egyre jobban emlékeztet régi önmagára: ma simán elintézi a sereghajtót.

Atalanta - Benevento
Tipp 1: 1-es és +2.5! (1.60 - tippmixpro)
Tipp 2: (0-1) 1! (1.60 - tippmixpro)

  • Gian Piero Gasperini szobrát már faragják Bergamóban. Az ősz tréner tavaly rendesen meglepte a riválisokat, hiszen elképesztően ütőképes alakulatot pakolt össze a kék-feketékből. Az EL-ben indulhatott a társulat, és ha már belekóstolhattak a nemzetközi kupaszereplésbe, akkor nyomban tovább is jutottak a csoportkörből - csütörtökön egy ötöst vertek a Goodison Parkban az Evertonnak. A Serie A-ban azért ennyire nem rózsás Cristantéék helyzete, ugyanis idegenben nem igazán megy a gárdának. A játéknap előtt csak a középmezőnyben tanyáztak, 16 pontjukhoz 4-2-1-es masszív hazai mérleg párosult. A bajnokságban három összecsapás óta nem tudtak nyerni, közben kikaptak Udinében és az Internél, a kettő között pedig otthon nem bírtak a SPAL-lal (1-1). A keretbe visszatérhet az eltiltását letöltő Freuler, így csak Spinazzola marad ki sérülés miatt.
  • A Benevento menthetetlen, Roberto De Zerbi együttese "pontatlan", már most készülhet a Serie B-re. Az edzőváltás sem hozott változást a boszorkányok életében, 6 góljukra 33-mal válaszoltak a riválisok. Pechesek is a sárga-pirosak, több mérkőzést a hajrában buktak el, Az egyébként sem veretes keretben szép szémmal lesznek ma hiányzók, a védelemből Letizia eltiltását tölti majd, Iemmello sérült, és az ügyes szélső, Ciciretti is edzéseket hagyott ki.
  • Az Atalanta lényegesen mélyebb és erősebb kerettel rendelkezik, ráadásul Bergamóban mindenkire veszélyesek a kék-feketék. Ma sima győzelmet várunk a házigazdától, és találatokra is érdemes fogadni, mondjuk kombinálva...

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az angolok toronymagas esélyesek a tizenhatoddöntőben, rájuk fér a jó teljesítmény.
Az angolok toronymagas esélyesek a tizenhatoddöntőben, rájuk fér a jó teljesítmény.
Miután az első két mérkőzésén az idei vébén egyaránt duplázott, Kylian Mbappé legutóbb, Norvégia ellen nem talált be, „csak” két gólpasszt adott. Úgy véljük, hogy a Real Madrid csatára Svédország ellen ismét felveszi a fonalat. A francia válogatott gólrekorderének valóságos „svédasztalt” kínálat a szellős skandináv védekezés. A Kékek csapatkapitánya 3 találattal van lemaradva Lionel Messi újonnan felállított történelmi csúcsától.

Mexikó nagyon magabiztosan jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Ecuador csak a harmadik helyet szerezte meg csoportjában. Mexikó hazai pályán játszik, ami döntő lehet a továbbjutás szempontjából.