2013.11. 23.

A BL árnyékában - 2013-11-23

A BL árnyékában - 2013-11-23
Két csapat, akik a BL-ben lesznek érdekeltek. Az egyiknek szinte lehetetlen küldetés lesz a pontszerzés is, de nincs más út, minthogy megpróbálják, a másik gyakorlatilag hátradőlhet, hiszen csak matematikai esélye van a továbbjutásra.
 
Galatasaray - Sivasspor
 
Roberto Mancini legénysége titkon még bízik abban, hogy a BL-ben esetleg továbbjutnak a csoportkörből. Minden okuk meg is van a bizakodásra, ehhez azonban csodát kéne művelniük a Bernabeuban. Az isztambuli 1-6 után extra motiváció hajtja őket, hogy visszavágjanak, bár erre reális esély azt hiszem, hogy nincs. Mindenesetre meg kell próbálniuk, hiszen, nem mindegy, hogy egy vereség után fogadják-e a Juventust a továbbjutásról döntő meccsen. Ebből következik, hogy a bajnoki meccset egy kicsit lazábbra fogják venni érzésem szerint. Ha megnézzük, hogy az idei BL meccsek előtti hazai ütközeteken hogy teljesítettek, láthatjuk, hogy két döntetlennel és két egygólos győzelemmel hangoltak. Hamit Altintop, Wesley Sneijder, Kaya Semih és Fernando Muslera sérültek.
 
A Sivasspor nem érdekelt európában, így teljes nyugalommal és 100%-os erőbedobással verheti bele magát a küzdelembe. Roberto Carlosék meglehetősen jó pozícióban tartózkodnak a bajnokság ezen szakaszában. Átlagban két gólt lőnek és alig több, mint egyet kapnak meccsenként, nyolc találkozó óta nem találtak legyőzőre. Érzésem szerint az odds nagyon túlzó, ez egy igazi háromesélyes találkozó lehet. Ha nyer is a hazai csapat, biztosan szűk győzelem lesz.
 
Tipp:
*(0-2)Galatasaray - Sivasspor - Vendég
Eredmény: 2-1
 
Real Sociedad - Celta Vigo
 
Európa idén nem igazán jött be a Sociedadnak. Négy meccsen mindössze egy pont, a továbbjutás már csak matematikailag elképzelhető. Ennek tükrében szerintem nem is fognak a következő meccs miatt a bajnokságban tartalékolni. Fontosabbak a bajnokságban a pontok, mint a BL-ben az utolsó utáni szalmaszál. A Celta Vigo a kieső helyek elől próbál menekülni, ilyenkor pedig nagyon veszélyes minden csapat. Idegenben 3-0-3 a mérlegük, +3-as gólkülönbséggel. A Sociedad 3-2-1-et és +9-es gólkülönbséget tud otthon, a legutóbbi két ellenfelét kiütötte, győzni eddig csak az Atletico Madrid tudott az Anoetaban. Esteban Granero és Diego Ifrán sérülésén kívül mindenki egészséges. A tippem azért óvatos, mert az ördög sosem alszik.
 
Tipp:
Real Sociedad - Celta Vigo - Hazai (DNB)
Eredmény: 4-3

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Történelmi negyeddöntőért csap össze Larnaca és a Crystal Palace Cipruson.

Minimális előnnyel várja a visszavágót az Aston Villa a Lille ellen, egy percre sem szabad kiengedni a birminghami találkozón.
Minimális előnnyel várja a visszavágót az Aston Villa a Lille ellen, egy percre sem szabad kiengedni a birminghami találkozón.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók vegyesen vannak, 1,30-tól akár kettő fölé is és mindig van egy-egy olyan, amelyik single is erős szorzót jelent! De a kockázat zömmel alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.