2014.01. 14.

Coppa Italia: Lazio – Parma

Az edzőváltáson átesett Lazio hazai pályán fogadja a Parma csapatát egy kifejezetten háromesélyes meccsen. Az Égszínkékek, régi-új edzőjük, Edy Reja vezetésével, de erősen tartalékos csapattal próbálnak meg ellenállni a közel legerősebb összeállításában érkező AC Parmának.

2-1
SS. Lazio 2014.01.14. 21:00 Parma AC

Reja mestert sokan féltették a visszatéréstől, mondván, hogy a Lazio problémája sokkal magasabb pozíciókban gyökerezik (Lotito elnök úr) és hiába a frissítés most, a mester ugyanolyan dicstelenül fog távozni, mint ahogy már legutóbb is tette. Mindenestre első két meccse nem sikerült olyan rosszul. Először megverték az Intert 1-0-ra, majd játszottak egy 0-0-s döntetlent a Bologna ellen. Mivel a Laziónak a bajnokságban nem valószínű, hogy komolyabb céljaik is lehetnek, a kilencedik helyen állnak 24 ponttal hét egységgel lemaradva a hatodik Intertől. Ha ki akarnak jutni az európai kupaporondra, akkor bizony csak az olasz kupa marad, mint egyetlen lehetőség. Reja kijelentette, hogy megpróbálja kijutatni csapatát az Európa Ligába. Ennek ellenére erősen tartalékos csapattal állnak föl ma este:

Marchetti; Konko, Ciani, Novaretti, Radu; Onazi, Ledesma; Felipe Anderson, Ederson, Keita; Perea.

Két komoly probléma lehet, ami a Parma malmára hajtja a vizet. Egyrészt a Laziónak nincsen egyetlen épkézláb gólszerző játékosa Klosén kívül. Ha a veterán német nem játszik, akkor bizony nem várható sok gól a fővárosiaktól. A másik, a fenti kezdőcsapat erősen gyenge pontja a védelem, annak is a belső része. A Ciani-Novaretti duó jóval gyengébb a két utóbbi bajnokin kezdő Cavanda – Biava kettősnél. Azon a két meccsen nem kapott gólt a csapat. Igaz lőni is csak egyet sikerült. Márpedig ha a védekezésre építő Reja alakulatának gyengül a védősora, akkor azt a Parma két rutinos, minden hájjal megkent csatára (Cassano, Amaur) ki fogja használni. A Novaretti, Keita, Biglia, Perea kvartett sérülés miatt nem áll rendelkezésre. Ráadásul az első számú kapus Berisha helyén Marchetti kezd.

A sonka és a kolostor városában nagyon komolyan veszik a kupamenetelést. A bajnokságban 8. helyen álló Parmának 26 pontja van, legutóbbi két alkalommal gyönyörű játékkal verték a Torinót 3-1-re, majd legutóbb (Palladino egy-, és Amauri két góljával) 3-0-ra páholták el a Livornót idegenben. A Parma ezzel a két győzelemmel alaposan lendületbe került, mentálisan felspannolva érkeznek a fővárosba. Roberto Donadoni mester csaknem a legjobb kezdőcsapatát állította össze ma estére, csupán három helyen gondolkodik a végső felálláson:

Mirante (vagy Bajza), Cassani, Mendes, Paletta (vagy Lucarelli), Mesbah, Gargano, Marchionni, Parolo, Rosi (vagy Sansone), Cassano, Amauri.

Egy biztos, a Cassano – Amauri duó meg fogja keseríteni a kékek dolgát, már ha Cassanót pályára küldi a mester. A rutinos támadó ugyanis bejelentette, hogy valószínűleg a Samprdoriához igazol. Donadoni ezután már nem szerepeltette annyiszor, mint korábban. Mindenesetre ettől az egy dologtól eltekintve minden a legnagyobb rendben van a csapatnál. Donadoni jó munkát végez.

Azt gondolom, hogy a kapusposzton és a védelemben erősen tartalékos Laziónak ma nehéz dolga lesz, ha meg akarja verni a motivált és legerősebb csapatával érkező Parmát. Mindkét csapat komolyan veszi a kupát, de a kezdőcsapatok kijelölésénél ez csak a vendégeknél látszik igazán. A kulcs a hazaiak védősora és vendégek támadói közti csata lesz. Érzésem szerint nem kap ki a Parma ma este.

Tippek:

  • döntetlen vagy Parma (8) – 1,55
  • Parma gólt szerez (10) – 1,40

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
hericz.nandor.1 2014-01-14 17:27:31
szerintem gyanús hogy a lazio tovább megy...de az biztos hogy ez a meccs nem papír forma lesz...
TRXman007 2014-01-14 14:37:42
Lazio továbbmegy? én arra gondoltam

további tippjeink a Foci világából

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Az Atalanta csütörtökön Bergamóban fogadja a Marseille-t az Európa Liga döntőjébe jutásért. Miután az első meccs döntetlen lett, még teljesen nyitott minden.