2017.07. 01.

Döntetlen stratégia: (Ilves-Kuopio PS)

Döntetlen stratégia: (Ilves-Kuopio PS)

Ezúttal Mr. X. heti stratégiáját tolmácsolom a már jól megszokott formában, tehát a vesztes napok után duplázzuk az alaptétet, míg a győztes után visszaállunk a kezdőegységre! Mindenkinek sok sikert! Tartsatok velünk, a tippeket megtaláljátok a Tippmixpro oldalán.

6.Nap. Tét: 500 HUF Bank: +3500 HUF

04253 Ilves-Kuopio PS
D
ÖNTETLEN – 2,85  1-0

  • 14 játéknap után után 20 gyűjtött pont, ez a mérlege mindkét csapatnak a finn bajnokságban, ahol a középmezőnyben foglalnak helyet jelenleg. Egyik alakulatnak sincs szégyenkeznivalója, hisz a vesztett pontok alapján akár a dobogón is állhatnának. Azonban a formájuk között akad némi különbség, hisz a hazaiak az utolsó 5 otthoni találkozójukból hármat elveszítettek, míg a KPS az utolsó kirándulásai közül egyikről sem tért haza vesztesen. Akadt már köztük kettő összecsapás, egy bajnoki, valamint egy kupameccs, s mindkettőt a most otthon játszó Ilves nyerte meg, mint ahogyan az utolsó kilenc randevújukat is egyaránt, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vendégek belépnek a mumus otthonába. Ugyanakkor a már említett formájuk miatt azt gondolom, hogy a remire igenis rászolgálnak, lezárva ma egy hosszú rossz sorozatot.

FH:16:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.