2015.03. 06.

EBEL: Znojmo-Klagenfurt

EBEL: Znojmo-Klagenfurt

Pénteken kezdődik az osztrák bajnokság rájátszása. A csehek iszonyatosan jók hazai jégen, a 3. pozíciót szerezték meg, míg az osztrákok éppen hogy becsúsztak a rájátszásba.

 

 



A Znojmo (25-6-4-19) az alapszakasz végén az 5. helyen végzett, ám a középszakaszban egészen a 3. pozícióig feljött. A csehek ereje a hazai jégen nyújtott teljesítmény, az alapszakasz 22 meccsén 16 hazai találkozót megnyert, míg a középszakaszban 5-ből 4-szer győzött, egyedül a bivalyerős Red Bull Salzburg nyert Csehországban. A legtöbb pontot Adam Havlík gyűjtötte, aki 48 pontot szerzett (6+42), rajta kívül Peter Pucher 45 (16+29) és Roman Tomas 42 pontja (25+17) érdemel említést. A kapuban az NHL-t és KHL-t is megjárt Chris Holt véd, 91,2%-kal, míg váltótársa, Patrik Nechvátal 91,5%-kal teljesít.

A Klagenfurt (22-2-8-22) szezonja szinte végig a keretük változásáról szólt, sorra próbálgatták a játékosokat idény közben. Emiatt nem tudtak igazán összeállni, mind 44, mind a középszakasz plusz 10 meccse után a 8. helyen végeztek. Idegenben 22 alapszakaszmeccsből 7-szer nyertek, a középszakaszban 5-ből 3-szor győztek. Házi pontkirályuk Jamie Lundmark 49 ponttal (26+23), mögötte Thomas Koch 35 (11+24), Jean-Francois Jacques pedig 32 pontos (16+16). Első számú kapusuk a finn Pekka Tuokkola 91,3%-a jó, viszont a másik kapus, René Swette 88,6%-os teljesítménye pocsék.

Az alapszakaszban 4-szer játszottak, októberben és novemberben a KAC nyert, a két decemberi meccset viszont a Znojmo behúzta. Bár mindkét csapat jó formában van, nem szabad elfelejteni, hogy a csehek ezt a felsőházban erősebb, az osztrákok pedig az alsóházban gyengébb csapatokkal szemben produkálták.

Tipp:
Znojmo-Klagenfurt, 1 (2,00) (8/10) (075, Tippmix)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
arabesque 2015-03-06 20:30:43
Alakul a tuti , már 0:2
calgaryflames 2015-03-06 20:09:47
aki ilyen nagy zsével fogad korongmeccsre az egy elvetemült barom.
arabesque 2015-03-06 16:16:32
Ha meg V akkor cumi ! bay 30 rupia !
regolas 2015-03-06 12:05:56
Papíron érdemes hazait és döntetlent egyszerre rakni két szelvényen, 2.0 és 4.0 a szorzó pl. hazaira 20e, egálra 10e, bármelyik jön 40.000Ft-os szelvény pipa és harminccal vagyunk benne.

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.