2018.03. 25.

Érdekes tipp a Serie B-ből!

Érdekes tipp a Serie B-ből!

Szakírónk ezúttal sem hagyott minket tipp nélkül. Lássuk!

Parma-Foggia
Vasárnap, 12:30
Tipp1: mindkét csapat szerez gólt: igen
Tipp2: gólok száma: 2,5 gól fölé vagy 3,5 gól fölé

  • Az olasz másodosztályban vasárnap ebédidőben két középmezőnyben helyet foglaló csapat mérkőzik  meg egymással, az utolsó rájátszás-helyezett Parma négy ponttal előzi meg a 12. Foggiát.
  • A Parma két győzelem után legutóbb a Virtus Entella vendégeként kapitulált, a Foggia pedig a februári négyes nyerő széria óta két-két vereséget és győzelmet regisztrált, legutóbb odahaza a Cesenát fektette két vállra egy 95. percben szerzett találattal.
  • A táblázaton hátrébb tanyázó Foggia 46-50-es gólkülönbsége minden fordulóban garancia lehet a gólzáporos mérkőzésre, és bár a Parma 29 góljánál csak a Palermo (27) kapott kevesebbet a szezonban, az utóbbi hetekben csak ritkán maradt érintetlen a hálójuk.
  • A Foggia az egyik legjobb idegenbeli mutatóval rendelkezik a Serie B mezőnyében, 15 házon kívül meccse közül csupán három alkalommal fordult elő, hogy nem tudott betalálni.
  • A déli gárdát rendszeresen fanatikus közönség kíséri el az idegenbeli mérkőzésekre, amely gyakran belehajszolja őket a gólokba, sikerekbe, így Fabio Mazzeók jó eséllyel a Stadio Ennio Tardiniben is jók lehetnek legalább egy találatra.
  • Az őszi egymás elleni mérkőzés 3-0-s Parma-győzelemmel zárult.

További Infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Tavaly kétszer is elverte az OH Leuven a Gentet. Ma nem bízunk a vendégekben!
Tavaly kétszer is elverte az OH Leuven a Gentet. Ma nem bízunk a vendégekben!
A Sion komoly pofonokba szaladt bele az elmúlt hetekben, a Konferencia Ligában nem sikerült a főtáblára jutás. Ma az egyre inkább a régi önmagát idéző Baselhez látogat.
A Sion komoly pofonokba szaladt bele az elmúlt hetekben, a Konferencia Ligában nem sikerült a főtáblára jutás. Ma az egyre inkább a régi önmagát idéző Baselhez látogat.
Pikáns mérkőzést rendeznek ma, mégpedig egy harmadik fordulóból elhalasztott bajnokit, ahol Magyarország jelenleg két legjobb formában lévő csapata találkozik. A bajnok Győr és a tavalyi ezüstérmes, rekordbajnok Ferencváros csapnak össze egy Borbély Balázsnyi pikantériával megfűszerezve. Lássuk mit várhatunk a meccsen fogadási szempontból!