2014.08. 11.

Erste Liga: St. Pölten - LASK Linz

Erste Liga: St. Pölten - LASK Linz

Sógoréknál ég a világ, de a Linz nem a rántott békát, hanem a saját kis pecsenyéjét sütögeti, egyelőre úgy tűnik, eléggé sikeresen. Mai házigazdájuk az EL indulást kiküzdő St. Pölten lesz, és azért azt meg kell jegyezni, hogy a második osztályból kupát nyerni nagy fegyvertény, ám az eddig lejátszott meccseik nem azt mutatják, hogy idén is hasonló bravúrt mutatnak be. Szóval osztrák kettő a mai terítéken, aki merész, kettő feletti szorzót is magának tudhat.

Ahogy fentebb is írtam, a St. Pölten EL indulást harcolt ki. No, ezt nem avval érte el, hogy megnyerte az osztrák kupát, hanem avval, hogy a bajnok (és ezáltal BL induló) Salzburggal csaptak össze a döntőben, így automatikusan ők indultak a kisebbek európai szuperkupában. Persze, az várható volt, hogy főtáblára nem kerülnek, a PSV kétszer is verte őket, így a tapasztalat, a plusz pénz és a piroslámpás házak mellett sok előnyük nem származott az egészből, de azért ezek a tények sem elhanyagolhatóak. Tavaly 4. helyen végeztek, ami nem olyan rossz teljesítmény, a cél idén is ez lenne, a kérdés az, hogy mennyire köp bele a levesbe egy Linz-hez hasonló gárda. Egyetlen sérültjük az Austria Wien II-től érkező 22 éves Oberortner.

A vendégekről már írtam egyszer. Természetesen akkor remiztek csak, a többi ideje találkozójukat rendre megnyerték. A helyzet azóta sem változott, a cél még mindig az első osztály, a játékosok elszántak és tapasztaltak a cél elérése érdekében. Hiányzókról egyelőre még nem érkezett hír.

Fontos infó még, hogy mind a két csapat húzós napokon van túl, hiszen a háromszor kikapó St. Pölten két hét alatt 5. meccsét játssza majd (ebben benne van a 2 EL találkozó is), míg a LASK-nek ez lesz a negyedik, szóval várhatóan nem két kipihent csapat fog a gyepszőnyegre kifutni. Többek között ezért, azt mondom, hogy biztosat fogadni itt nehéz lesz. Egy kevésgólos (2.25), soványgyőzelmes találkozót várok, vendégörömmel a végén, de a döntetlen sem elképzelhetetlen. Pontos tippem egy 0-1 (11.0), de várhatóan ez a mixen nem megjátszható, így szám nélkül talán a második (3.4) vagy a harmadik (2.5) oszlopba tenném az ikszemet. Neteseknek könnyebb a dolguk, X2-re kitűnő szelvényduzzasztó esemény lehet ez (1.45).

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bryan Corby 2014-08-11 19:12:40
Teljesen eltérő a véleményünk, szóval győzzön a jobbik, itt azt hiszem nem fog olyan eredmény születni, amely mind a kettőnk véleményét igazolná. :D
TV-néző 2014-08-11 15:58:18
Üdv. :)

Szezon elején, hogy lehet olyat írni, h " nem két kipihent csapat fog a gyepszőnyegre kifutni " ?!!

Labancéknál is három hete kezdődött meg a bajnokság, a St. Pölten kupakötelezettsége miatt még hamarabb formába kellett, h lendüljön, szinte csúcsra járatás környékén legyen!
Tavaly úgy kerültek a kupa döntőbe, h első osztályú ellenfelet is kivertek a kupából!
Most a PSV (a nagyhírű holland PSV) ellen is vágtak 2-őt, labanc másodosztályú létükre. :)
A Lincz újonc. Viszi őket az újoncok lendülete, míg végül valaki olyanba nem botlik , aki jól pofán vágja majd, mint ahogy gondolom a mostani ellenfele, és akkor elkezdheti a kiesés elkerülése elleni harcát.

Bőven overt várok, mert a Lincz is lődöz gólokat de kizárólag hazai győzelmet tudok elképzelni.

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.