2017.10. 27.

Ez nem a fiatalok napja lesz

Ez nem a fiatalok napja lesz

Deventerbe látogat az AZ juniorja. Gólokban és hazai sikerben gondolkodunk elsősorban...

Go Ahead Eagles - AZ tartalék
Tipp 1.: +2,5! (1.40 - tippmixpro)
Tipp 2.: 1! (1.87 - tippmixpro)

  • A tavalyi kiírást alaposan elrontotta a Go Ahead, az élvonalból csont utolsóként pottyantak ki a második ligába. A gárdát Leon Vlemmingsre bízta a klubvezetés, és bizony a nagy játékosmozgás miatt jó időbe telt, míg igazi csapattá állt össze a sárga-piros társulat. A kezdeti gyengélkedés után az utolsó öt bajnokiján veretlenek maradtak Overgoorék, igaz, kedden kiestek a kupából (Fortuna 3-0). Jelenleg 14 egységnél járnak, hazai környezetben pedig két-két siker és iksz mellett csak a Cambuurtól kaptak ki a sasok. A keretben egy belső védő nem lesz bevethető.
  • Az AZ U21-es csapata is újonc, és az alkmaariak eddig jól is veszik az akadályokat. A középmezőnyben tanyáznak 13 ponttal, 2-0-3-as túramérlegük pedig kellő bátorságra vall. A formájuk szeszélyes, ugyanakkor amivel stabilan lehet kalkulálni, azok a találatok: az eddigi 10 fellépésük közül csak egyszer nem jött a +2,5-ös opció. A vezetőedző gondban van, mert két tehetséges támadója, Friday és Helmer is egyre több időt tölt a nagycsapatnál, a héten kupameccs is várta az AZ-t, így csak minden bizonnyal a mérkőzés napján derül ki Martin Haar számára, hogy kikkel is kalkulálhat.
  • A Go Ahead ha komolyan gondolja a feljutást, vagy legalább a play offot, az ilyen mérkőzéseken egyszerűen nem hibázhat. A hazai siker mellett viszont érdemes rámenni a találatokra is, három simán összejöhet.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.