2018.03. 03.

Farkasok a Vezúv tövében

Farkasok a Vezúv tövében

A bajnoki versenyfutásban még mindig tartja a tempót a Napoli, s  sokan egy bajnoki döntőre apellálnak az Allianz Arenaban valamikor április végén.


27661 V Napoli – Roma
Döntetlen vagy Roma (Kétesély) - 2,31

  • Ez azt  jelentené, hogy mind Sarri, s mind Allegri együttese addig hibátlanul masírozna, viszont több nehéz akadályon kell átesniük.  Ilyen ez a mostani presztízs csata is, ahol a gyenge formában lévő Romát már szinte mindenki temeti, sőt Di Francesco esetében ultimátumról is szó van már. Azonban még ha a formák között akad is némi különbség, vagy talán ennél  nagyobb is egy picit, azért az ne felejtsük el, hogy nem rossz játékosok alkotják a farkashordát, akik a bizonyítási vágytól rendkívül veszélyesek lehetnek. A hazaiaknál Ghoulam mellett Hamsik is sérüléssel bajlódik, s bizony mindketten érzékeny veszteségnek számítanak, míg a vendégeknél El Shaarawy továbbra sem biztos hogy játékra kész, de a padra leülhet. Lényeges lehet a fiatal török Under játéka a rómaiak jobb oldalán, s hogy pl Mario Rui mennyire hozható majd ott zavarba, illetve Perotti váratlan húzásai is sokat érhetnek, de rajtuk kívül én továbbra is a Nainggolan-De Rossi-Strootmann hármast tartom arra képesnek, hogy tudják lassítani, szabályozni a hazaiak tempóját, s ez a szabályozás érhet akár pontrablást is. 

FH:20:45

Tabellát és statisztikát ITT találtok
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Levi20 2018-03-04 09:03:39
2018.01.01-től: 62/22 Grat! Ez most zsinórban a 2. jó tipp!Köszi:-)
Cisco 2018-03-04 00:52:36
Gratulálok, ez egy profi tipp volt!
simsonfun 2018-03-03 13:02:38
Kedves gcfc!

A tipp nekem merész, de akár jöhet is.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!